Ambrus
-7 °C
3 °C

Székelynek nem járna különleges bánásmód

2000.10.17. 16:37
Várhatóan kedden, este szavaz a parlament a szocialisták olajügyekkel kapcsolatos határozati javaslatáról és Székely Zoltán exkisgazda képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. A büntetés-végrehajtás illetékese szerint nem járna Székely Zoltánnak különleges bánásmód, ha előzetes letartóztatásba helyeznék, és a BV-nek kellene őrzéséről gondoskodnia. Úgy tűnik: a Pallag-bizottságnak november végéig be kell fejeznie munkáját.
Kedden, várhatóan este dönt az Országgyűlés plenáris ülésén arról a határozati javaslatról, amelyet az MSZP terjesztett be még a nyár végén az olajügyek kapcsán. Ennek alapján a Parlament felkérné a legfőbb ügyészt, hogy önálló munkacsoportot hozzon létre az olajügyek tisztázására. Felkérné az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy az olajügyek bírósági tárgyalására biztosítson soronkívüliséget.

A miniszterelnököt egy olyan vizsgálat lefolytatására kérné, amely tisztázza: milyen jogsértések, illetve mulasztások történtek az olajügyek felderítése kapcsán. Felkérnék az igazságügy-minisztert és a pénzügyminisztert, hogy az illetékes állami szervek bevonásával vizsgálják meg: a jelenleg hatályos jogszabályok adnak-e lehetőséget az úgynevezett olajügyekhez hasonló visszaélésekre.

A négypontos javaslatból a kormánypártok csupán azt támogatják, hogy az igazságügyi és a pénzügyi tárca vezetői vizsgálják meg: a hatályos szabályozás ad-e lehetőséget hasonló visszaélésekre. A Parlament valószínűleg azt a javaslatot hagyja jóvá, hogy az olajbizottság november végéig fejezze be munkáját és készítse el jelentését.

Pallag László kisgazda olajbizottsági elnök, illetve a szocialista Tóth Károly arra a veszélyre hívták fel a figyelmet, hogy ha november végén megszűnik a testület, koherencia zavar támad, mert egy nem létező bizottság nem lehet előterjesztő. Ráadásul a módosító indítványokról sem tárgyalhat, az ami már nincs. Ennek ellenére nincs olyan javaslat, amely ezt a problémát orvosolná. Ennek az az oka, hogy a módosító indítványokról tartott szavazás után már csak az alkotmányügyi bizottság javasolhatna bármit is, e testület azonban nem tett áthidaló javaslatot.

Szintén nagy érdeklődésre tarthat számot, hogy a képviselők szavaznak Székely Zoltán mentelmi jogának felfüggesztéséről. A politikai pártok vezetői a vesztegetési botrány kirobbanásának pillanatában már egyértelművé tették, hogy kiadnák a korrupcióval gyanúsított képviselőt, így nem kérdéses, hogy milyen döntés születhet. Hétfői sajtóhírek szerint a mentelmi jog megvonása után azonnal őrizetbe vehetik a képviselőt.

Garami Lajos, a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságának fogva tartási főosztályvezetője szerint nem számíthatna különleges elbánásra a vesztegetésen tetten ért honatya, miután minden fogva tartottra ugyanazok a szabályok érvényesek.