Fülöp, Jakab
5 °C
19 °C

Gyurcsány tanácsadója lesz az MSZP kampányfőnöke

2005.04.19. 23:44
Az MSZP keddi elnökségi ülésén meghallgatták Szigetvári Viktort, aki már szerdától a szocialisták kampányának operatív irányítását végzi. A politikai döntések felelősét még keresik.

Ahogyan az MSZP-n belül már hónapok óta közismert volt, az MSZP kampányának irányítását nem a szocialista párt elnökének környezetéből, hanem Gyurcsány Ferenc stábjából oldják meg. A szocialista párt keddi elnökségi ülésén kiderült, Szigetvári Viktor, Gyurcsány Ferenc közszerepléseiért felelős helyettes államtitkár lesz az MSZP kampányigazgatója, értesült az Index.

Gyurcsány embere

A párton kívüli Szigetvárit közel két hónapja próbálja elfogadtatni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista párt vezetőivel. Korábban Hillerék - hogy elkerüljék a kormányfő nyomulását - még Ron Werberrel, az MSZP korábbi kampánytanácsadójával is próbálkoztak, nem sok sikerrel. A keddi döntés értelmében Szigetvári a szocialisták 2006-os országgyűlési kampányának operatív irányításáért lesz felelős. Szigetvári - aki a szocialisták 2002-es kampányában is részt vett - a parlamentből átköltözik a párt Köztársaság téri székházába.

A Népszabadság hétfőn azt írta, hogy a kampány szakmai és politikai részéért két ember lesz felelős. A szakmai felelős Szigetvári, aki a választási felkészülést irányítja majd, illetve a technikai teendőket - a rendezvényszervezéstől a szórólapok osztásáig -, valószínűleg kampányigazgatói címmel.

Nem vállalta

A lap információi szerint Juhász Ferenc pártalelnököt kérték fel, hogy a politikai döntésekért felelős tisztségviselőként, az egészhez az arcát adja, ő azonban ezt a feladatot nem vállalta el.

Szigetvári Viktor Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter sajtófőnöke volt a Medgyessy-kormányban. Medgyessy Péter tavaly júniusban menesztette akkori beszédíróját, a szintén a Gyurcsány stábjához tartozó Braun Róbertet, és Szigetvárit vette maga mellé. Medgyessy augusztusi bukása után Szigetvári újra Gyurcsány bizalmasa lett.