1967: véget ér a hatnapos háború
2008.06.10. 16:58 - zsm
Izrael tűzszüneti megállapodást ír alá Szíriával, ami véget vetett az arab országokkal vívott hatnapos háborúnak. Izrael a háború eredményeként jelentős területeket csatolt magához, és először az állam 1948-as alapítása óta egyesítették Jeruzsálemet. „19 év után először a zsidók újra szabadon imádkozhatnak a Nyugati falnál és számos szent helyen Jeruzsálemben és Hebronban” – idézi a BBC Levi Eskolt izraeli miniszterelnököt.
A háború június 5-én kezdődött, mikor Izrael teljes légi arzenálját bevetve megelőző csapást mért Egyiptom légierejére. Az egyik leghíresebb akció volt, amikor az izraeli repülők a Földközi-tenger felől indultak Egyiptom felé, hogy elkerüljék a radarokat, majd váratlan támadást intéztek az akkor még földön veszteglő egyiptomi harci repülőkre. Eskol Izrael stratégiáját önvédelemnek nevezte.
Izrael Egyiptommal, Jordániával és Szíriával közös határain addigra jelentős arab haderő sorakozott fel, május utolsó napjaiban kezdtek páncélosokat csoportosítani a térségbe, az Izrael megsemmisítésére létrejött szövetséghez Irak is csatlakozott. Részt vett továbbá Szaúd-Arábia, Líbia, Algéria, Libanon és Kuvait is.
Izrael szárazföldi egységei a Sínai-félszigeten néztek szembe az egyiptomi túlerővel, a támadás egyik parancsnoka a jelenleg kómában fekvő Ariel Saron volt. Az izraeli csapatok a Gázai övezet után megnyerték a Sínai-félszigeten vívott harcokat is.
Közben északon az izraeliek átkeltek a Jordán folyó nyugati partjára, a jordán csapatok visszaszorításuk után elsőként léptek ki a háborúból, Izrael ezután foglalta el Jeruzsálemet. Az utolsó arab ország, amely a háborúban maradt, Szíria volt, a Golán-fennsíkon telepített állásaiért kemény harcot vívott Izraellel. Egyes források szerint a csatában 300 izraeli és 1000 szíriai katona esett el, végül Izrael szerezte meg a stratégiailag kiemelt fontosságú területet. A háborúban egyébként 779 izraeli katona és az arab országok összesen 21 ezer katonája halt meg.
„Véget ért az az időszak, ami Izrael megalapításával kezdődött, és amelyben Izraelt elpusztításával lehetett fenyegetni” – nyilatkozta a Sunday Times című lapnak Levi Eskol.
Június 10-én délután az ENSZ közvetítésével megszületett tűzszünet életbe lép, miután Izrael és Szíria megállapodtak abban, hogy ENSZ-megfigyelőket küldenek a frontvonal mindkét oldalára. Szíria azt állította, hogy izraeli vadászgép körözött Damaszkusz fölött öt perccel a tűzszünet életbelépése után. Az ENSZ helyszínen tartózkodó megfigyelői ugyanakkor jelentésükben arról számoltak be, hogy mindkét fél felfüggesztette a harcot. A háború eredménye miatt félmillió palesztin menekült Egyiptomba, Szíriába, Libanonba és Jordániába.
Novemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a 242-es számú határozatot, ami lefektette az arab-izraeli béke alapjait: a környező országokkal megkötött békéért cserébe Izrael visszavonja csapatait a háborúban elfoglalt területekről. A 242-es határozat azóta is az alapja a béketárgyalásoknak.
Ennek értelmében vonult ki Izrael 2005 augusztusában a Gázai övezetből, és kezdett el lerombolni zsidó telepeket Ciszjordániában. Izrael 1967 óta csak Egyiptommal (1979) és Jordániával (1994) kötött békét, jelenleg tárgyalásokat folytat Szíriával.
40 évvel a hatnapos háború után egyes történészek azt állítják, hogy a Szovjetunió állt a háború mögött, Brezsnyev utasítására hangolták össze az arab országok haderőinek mozgását. Izabella Ginor és Gideon Remez kutatásáról a HVG számolt be. A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint a szovjetek célja az volt, hogy visszakényszerítsék Izraelt az ENSZ által 1948-ban kijelölt határokhoz, így biztosítva a külön zsidó és a külön palesztin állam megvalósulását. Nem utolsó sorban Szovjetunió azt is tervezte, hogy lebombázzák a dimonai atomerőművet, amivel meg akarták akadályozni, hogy Izrael atomnagyhatalommá váljon.



Kommentek
2008.06.11 11:23:37Drömögödömötör
BK
éppen a cion bölcseit keresem várj egy kicsit :))))
2008.06.11 11:25:33pältomi
Drömögödömötör
Ezt mondtam, hogy nézd meg milyen fejlett világ volt. A békére mint minden megoldásra ez a válaszod? Szánalmas.
2008.06.11 11:25:59BK
Persze, hogy nem vagy antiszemita... Sőt, vannak zsidó barátaid. Tudjuk mi. :)
2008.06.11 11:28:47Zus
A Cion bölcsei az Ohrana, a volt cári titkosszolgálat hamisítványa. Nyilván mindenki tudja, hogy mennyire szerették az oroszok a zsidókat. Tehát legyártották a casus bellit a "jogos" pogromokhoz.
2008.06.11 11:29:45Ebcsont
Magyarországon NINCS antiszemitizmus, de igény az van rá!
67-ben az izraeli katonai vezetés az egyetlen KATONAILAG vállalható döntést hozta meg! Hangsúlyozom KATONAILAG! A politikai alapjait lehet vitatni és kell is, de 67 egy három évtizedes folyamat közbülső, döntő fontosságú állomása volt!
2008.06.11 11:31:00Zus
A Cion bölcseit csak annyira érdemes elolvasni, mint a Mein Kampfot. Egyszer átrágtam magam Adolf életművén (egy 1944-es példányon), 10-15 oldalanként megálltam aludni, mert annyira volt olvasható.
2008.06.11 11:34:33Jamilah
zus! "Miért nem álltak az ikertornyok előtt és próbáltak meg hatni a hitetlenekre ? " ezt jobb ha hagyjuk, inkább nézd meg a zeitgeist c. videót hogy mennyire van köze az araboknak az egészhez, bár épeszű ember erre már rég rájött! az a baj hogy te csak a vallásokban tudsz gondolkodni, pedig a vallásnál erősebb hatalom a politika, ami mindennek a mozgatórugója! nem tudod megérteni hogy felhasználják a vallást politikai célokra? ez mindig is így volt! de ezek miatt nem szabad elítélni az igaz hívőket, és az egész vallásra ráhúzni a terrorizmust!
amúgy meg a nóbeldíjjasok, hát akkor nézz utána, mondok egy két nevet jó? itt magyarországon is van egy orvos aki egy éve az év feltalálója lett: Dr. Khaled Nashwan
van rengeteg nóbeldíjas pl. shirin ebadi ami kapásból eszembe jutott, de ott van még Ahmed Zewail is de még van sok, nézz utána!
2008.06.11 11:36:38BK
Na, aki a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéről azt hiszi, hogy valós, az ott kiírta magát szerintem minden eszmecseréből... Már sok-sok kutatás kimutatta, hogy egyszerű hamisítvány, sőt, átirata más politikai vádiratnak, amit III. Napóleon ellen írtak Franciaországban. Ezzel egészen nevetségessé váltál, Madmaxx!
2008.06.11 11:37:49Jonas
Véleményem szerint mindkét oldal ludas, egyik sem szent, de.
Azért azt tudjuk hogy izrael az az ország aki nem írta alá a nemzetközi atomszerződést. Hivatalosan nem tudni milyen és mennyi atomfegyvere van. Mégis ő a leghangosabb mutogató, ha egy másik ország atomhatalommá akar válni. Nyilván az oroszoknak nem tetszett 67-ban izrael atomhatalmi törekvése, ezért álltak a háttérben.
Volt már itt szó az 1 vh. végi magyar haderők feloszlatásáról is. Nos ez az akkori kormány hibája volt. Mint tudjuk Kun (Kohn) Béláék idejében a 30 politikailag legbefolyásosabb személyből 20 zsidó volt. Talán egy nemzetibb érzelmű kormány nem követ el ilyen baklovést és kevesebbel megússzuk (Lást törökök)
A talmudban a goj kifejezés olyan személyre vonatkozik akit nem vesznek emberszámba.
2008.06.11 11:38:56BK
Na, nem csalódtam. :) Csak sikerült eljutni Izraeltől a világösszeesküvésig. Bár kellett hozzá 14 óra... Ezen csodálkozom! :D
2008.06.11 11:41:20Zus
Figyi, Jamilah, értsd már meg, hogy nekem a vallási fanatizmussal van bajom, nem a népekkel ! Ugyanilyen bajom lenne Torquemadával, ha élne, meg a coquistadorokkal ! Mit gondolsz, nem tudom, hogy mindennek a mozgatórugója a pénz, a hatalom, a politika ? Nem veled, meg a hozzád hasonlókkal van a gond, akik mondjuk normálisan gyakorolják a hitet és minden ódiumát, hanem azzal, hogy az a pár fanatikus őrült, aki terrorizálja a békés népeket, ledegradálja a hitedet ! Nem érted ? Ha pedig 1,5E+9-en vagytok és ilyen baromira toleráns és békés a vallásotok, akkor MI A TÚRÓÉRT NEM TUDTOK HATNI ARRA A PÁR F@TÖKŰRE, aki miatt meg vagytok bélyegezve ?! NA ? Nem akartok ? Hagyjátok inkább, hogy jól meghatározott politikai-hatalmi-bérterrorista okokból kelljen magyarázkodnotok ?
2008.06.11 11:42:01BK
Jonas! Persze, abban a Talmudban persze, amelyiket a Gede testvérek adtak ki és a kuruc.info-n lehet rendelni!
Kun Bélával pedig szerintem nagyon mellé lehet lőni... Az apja egy refomátus vallásra áttért zsidó, anyja ágán református. Ugyannyira volt köze a zsidó valláshoz és kultúrkörhöz, mint neked.
2008.06.11 11:42:51Drömögödömötör
Madmaxx
jó nem vagy antieszemita elfogadom de hogy ebben a témában tudatlan vagy az tuti
paltomi válaszod nem tudom értelmezni
egyébként nyilvánvaló hogy egyéni vagy csoportos sérelmeinkre bajainkra legegyszerűbb bűnbakot találni és azt kikiáltani bünösnek legyen az személy vagy népcsoport vagy akár egy teljes rasz
pl Ruandában kevés a zsidó hát a hutu többség ( akik szegényebbek voltak mint a kisebbségi tuszik) le is mészárolt 1 000 000 tuszit 1994 - ben .
2008.06.11 11:43:01Hidalgo
azért érdemes végiggondolni, hogy kinek is van "joga" azon a területen élni. izrael 60 éve létezik, arab országokkal körülvéve, felsoroltuk már a háborúkat, amelyek során többmilliós hadseregek a Szu. támogtaásával sem tudtak mit kezdeni egy relatíve kis hadsereggel szemben (akit persze mások támogattak). ez alatt a 60 év alatt sikerült egy gazdasági szempontból (ipar, mezőgazd, pénzügy, stb) sikeres országot létrehozni a sivatagból, ez előtte az abroszfejűeknek (meddig is?) nem ment. persze brit mandátum, meg hasonlók, de ez csak duma. az egyik megcsinálta, a másik nem. mert a munka bizony büdös, így viszont ki lehet emelni, hogy mennyire elnyomottak szegények. most sem csinálnak semmit, csak ordítva sírnak azoknak a gyerekeknek a temetésén akiket ők küldtek előre a tűzharcban. sajnos a jelenlegi fejlett haditechnika sem teszi lehetővé, hogy a kézilőfegyverekből kilőtt lövedékek kikerüljék mondjuk a 12 év alattiakat. persze nem akarok általánosítani, a világ tele van rendes dolgos, arabokkal, akik normál emberként élik az életüket, csak valahogy izrael témája körül nem ők kerülnek előtérbe. hanem azok, akik tapsolva és nevetgélve örültek a amikor a wtc összedőlt. ami függtelenül attól, hogy valaki szereti, vagy nem szereti amerikát, nem volt vicces. számomra nem...
2008.06.11 11:44:04Zus
Jamilah:
köszi az infót a dokiról, utána fogok nézni a tudósoknak. Hiába, egy jó kis vita mindig szélesíti az ember látőkörét.
2008.06.11 11:45:32BK
De áhh... Két-három szerencsétlen előkapja a Talmud-hamisítványt, kollektív bűnt, Cion bölcseit, sok rosszindulatot, butaságot, epét, gyomortartalmat és bármit tele tud spammelni, hogy végül egy apró kis kuruc.info váljon belőle.
2008.06.11 11:45:55Jamilah
valóban nem szabad általánosítani a zsidókkal kapcsolatban se, és nekem semmi bajom nincsen velük amíg ők is tiszteletben tartják az én vallásomat, a a származásomat.. sőt olykor jól el lehet velük theologizálni! de sokszor történt már meg hogy amiatt nem vettek emberszámba se, merthogy nem vagyok zsidó.. aról már ne is beszéljünk hogy nem engedtek be a zsinagógába merthogy iráni származású vagyok!
amúgy csak azokat nem tudom elfogadni akik verik a mellüket hogy mekkora zsidók, közben zabálják a disznóhúst, és azt se tudják hogy néz ki egy zsinagóga!
2008.06.11 11:46:22Jonas
Bk: A Gede testvérek által kiadott talmud csak szemelvény. Valójában egy régi kiadás újrakiadása. Ám fordítását nem nevezhetjük pontatlannak, elég alaposan felülvizsgálták. Elég sokat járt bíróságon a megjelenése idején az ügy, mivel volt némi nemtetszés anno.
2008.06.11 11:47:31Dezsőjóska
Madmaxx, a "megértés" alatt ugye azt érted, hogy hagyod, hogy valami idióta gondolkozzon helyetted?
2008.06.11 11:49:01Jonas
Bk: Kohn Béla, lehet nem hithű zsidő, de nem is nemzeti érzelmű Magyar! így a magyar nép képviseletére kevesebb ambícióval rendelkező egyén. Ilyen személy elég sok volt és van is politikai körökben.
2008.06.11 11:49:24Jamilah
Hidalgo, ja persze lecsapolják a genezáreti tavat a mezőgazdaság miatt, emiatt apad a Jordán és a Holt tenger is haldoklik! tök jó
2008.06.11 11:50:05BK
Igen, Jonas, mert ezek szerint néhány rosszindulattal telt széljobbos harcos ért hozzá legjobban, hogy egy ódon, nehéz, idegen nyelvezetű szöveget a leghitelesebben magyarra fordítson. Most, hogy mondod, tényleg....
2008.06.11 11:50:13Dezsőjóska
Jamilah, az izraeli zsidó lakosság 50%-a nem vallásos. Attól még döngetheti a mellét.
2008.06.11 11:52:21Drömögödömötör
ARAFAT is kapott béke nobel díjat .
bár ez modjuk az év poénja volt nem több.
egyébként tanulmányaim alapján a Trianoni digtátumot kurvára 1920 -ben írtuk alá a jobboldali konzervatív stb kormány idején amikor már Kun Béla Moszkvában szopott hogy aztán Sztálin megölesse ( bár későbbi tevékyensége alapján nem kár érte)
ha van kedved ezt olvasd el ne a cion bölcseit :
"A magyar Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél vezetésével sikeresen visszafoglalja a Felvidék keleti részét, sőt még Zólyomot és Érsekújvárt is Csehszlovákiától. Clemenceau jegyzéket intézett a Kormányzótanácshoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza e határok mögé. Cserében a románok ki fogják üríteni a Tiszántúlt, és meghívják Magyarországot a békekonferenciára. "
azaz ha nincs Kun Béla Debrecen román lenne ma is
2008.06.11 11:52:36BK
Ja, értem már, Jonas. Ha a zsidó/ zsidó származású hithű, akkor az a baj, ha kitért és asszimilálódik az a baj, ha itt él akkor az a baj, ha Izraelben akkor az a baj, ha pénzzel foglalkozik az a baj, ha ír akkor az a baj, ha atommagkutat az a baj, ha földet művel az a baj. Így érthetőbb.
2008.06.11 11:53:48Jamilah
Dezsőjóska, persze, de akkor már nem zsidó hanem izraeli...
2008.06.11 11:55:29Jonas
Szóval nem néhány hanem egy személy fordította Luzsénszky Alfonz személyében. 1920-as években jelent meg és megért vagy 11 kiadást. persze kezdettől támadtak, de a kirlyi biróság megállapította a fordítás hitelességét a fellebezést pedig ez után elutasította. Így hát Bk ez a hivatalos álláspont jelenleg.
2008.06.11 11:55:39Zahal
Jonas: attól, mert Kun Béla részint zsidó származású volt, mit bizonyít?! mi köze hozzá az akkori több, mint 600ezer magyar zsidónak?
ez tipikus antiszemita poszt, amelyet 1920 óta nyomattak az emberek fejébe.
a kunbéla-félék ráadásul gyűlölték, megvetették saját származásukat. kb. annyira voltak zsidók, mint te.
én is mutatok neked bőven magyar bűnözőket: talán ez meghatározza az összes többi magyart?
(pl. Szálasi)
2008.06.11 11:56:14BK
Na jó, mentem. Alapvető értelmezésbeli és emberségességbeli deficit van itt egyeseknél... Küzdeni sem érdemes ellene...
2008.06.11 11:57:33Zahal
Jamilah: nekem pl. semmi bajom senki származásával. az alapján ítélek meg vkit, hogy mit tesz. (tehát az nem kiindulási alap nálam, hogy te iráni vagy)
2008.06.11 11:57:42Zus
Drömögödömötör:
a postodhoz még hozzáteszem, hogy előzőleg a Vörös Hadsereg kukázott valahol pár 30-felest és azzal belőttek a szolnoki rendezőre. Egy román katonavonatot elfújtak, párszáz méter vágányt felszedtek, erre a románok elhúztak Szonokról.
2008.06.11 11:58:45Zahal
Madmaxx: meg is indokolnád, hogy miért nem volt jó, hogy Peresz és Rabin Békenobel-díjat kapott?
Rabin erőltette különben a békét, sajnos bele is tört a bicskája.
Peresz pedig a XX.sz. egyik legnagyobb formátumú izraeli politikusa.
2008.06.11 11:58:47Jonas
A fegyverletétel és a diktátum aláírása között eltelt vajmi idő.
Bk: ha antiszemitázik az a baj :)
Egyébként nincs bajom semilyen nemzetséggel ha erre céloztál.
2008.06.11 11:58:53Zus
Jamilah, én úgy tudom, hogy a zsidó az nem csak egy vallás, hanem a népet is így hívják. Világi, nem világi, zsidó. Rosszul tudom ?
2008.06.11 12:00:18Jamilah
zahal, köszönöm, te egy pozitív csalódás vagy és ez jó! de sajnos nagyon kevesen gondolkodnak így ahogy te, vagy legalábbis inkább olyanokkal találkoztam akik nem így gondolkodtak...
2008.06.11 12:01:31Hidalgo
de nem is kell humanitárius segélyből élnie az országnak. szerintem találnánk még olyan helyet a földön ahol apad a folyók vízszintje, csökken a faállomány, gazdasági érdekek miatt. azt nem tudom megérteni/elfogadni, hogy téged valahova nem engednek be a származásod miatt, tőlem aztán lehet bárki, zsidó, muzulmán, buddhista, vagy imádhat bálványokat is, csak ne akarjon megtéríteni, és elhitetni velem, hogy márpedig az övé a világ egyetlen igaz vallása, és dögöljek meg ha nem térek át. én ne legyek másnak "hitetlen kutya". mert ugye mi a fasz köze van hozzá? én nem zavarom az ő köreit és viszont, és máris jól megvagyunk egymás mellett.
2008.06.11 12:02:57Zahal
Jonas: a '20-as években nem csoda, hogy annyi kiadást élt meg. olyan légkörben, ahol folyamatosan ment a zsidóellenes uszítás. Luzsénszky a német verziót fordította le.
a Talmud nincsen meg egyben, magyarul.
különben meg hogy gondolod, hogy egy nagyon kevesek által egészében ismert, az 1200-as években lezárt rabbinikus Tóramagyarázatot ráhúzol a mai zsidóságra, mint amely onnan vesz át rasszista motívumokat?
ez alapján te a Werbőczy-féle Hármaskönyvből nyomod el a jobbágyaidat vagy mifasz?
--------
szép kis ív lett itt az 1967-es háborútól a Talmudig.
ez van, ha mindenhová odahánynak az antiszemtiák. tényleg, miért nem maradtok a ti honlapjaitokon?
falra hányt borsó, én is megyek innen, mert csökkent értelmi képességű és 95%-os információhiányban szenvedők között minden felesleges.
2008.06.11 12:03:13Jonas
Zahal: Szálasi azért elég sok zsidót próbált megmenteni, megvédeni a náciktól. Megítélése kétoldalú:
www.mult-kor.hu/cikk.php?article=20512
2008.06.11 12:05:24Jamilah
zus, manapság ahogyan az érdekek megkívánják, de alapvetően mindigis vallás volt... és elméletileg bárki felveheti, így nem kötődhet egyetlen népcsoporthoz!
2008.06.11 12:07:16Jonas
Zahal: Ha visszaolvasol láthatod hogy én is írtam hogy szemelvény.
de megbocsás én nem szidok senkit sem.
2008.06.11 12:12:24Hidalgo
antiszemitizmus? nem nagyon foglalkozom (számszerint semmit) a magyar focival, de néha a híradóban látni kedves embereket, akik elmentek "szurkolni". tudjuk ugyebár, hogy ezek a békeszerető, toleráns emberek hova tartoznak, legyenek bár zöldek, lilák, kékek, vagy pompázzanak a szivárvány bármely színében. csak annak nézzenek már utána, hogy szeretett klubjukat ki(k) alapították. lenne nagy csodálkozás...
2008.06.11 12:14:36Jonas
Hidalgó: szerintem ezek a drukkerek, rajongók, akik gyakran merészen provokálnak, csak a balhé kedvéért olyan nagy drukkerek és rendszerint ahol balhé van kilátásban, rögtön ott vannak.
2008.06.11 12:15:08tapangász
Vajon tudják, akik annyira imádják a palesztineket és bizonyára igen vallásosak, hogy a palesztin arabul "filisztin"?
Azaz hogy ők a bibliában szereplő filiszteusok?
(És már akkor is megverték őket egy izmosabb zsidó egy szamár állkapcsával :) )
Én pár évet dolgoztam Algériában, és túristaként Izraelt is bejártam.
Aki meg vitatja azt, hogy a Golan-fennsíkot el kellett foglalniuk Szíriától, az előbb nézze meg onnét a kilátást: egész Izraelen keresztül ellátni a tengerig...
2008.06.11 12:16:51Zus
Á emberek, eléggé ellaposodott a vita. Van pár antiszemita-gyanús megjegyzésünk, egy szép iráni nő (úgy tudom, hogy szépek) post-írónk, pár Izrael-párti ember és rágjuk a gittet. Még a végén a moderátorok mindenkit kitiltanak innen. A lényeg, hogy vége lett a háborúnak, éljen a békés egymásmellett élés ! :-)
2008.06.11 12:21:22tapangász
El kellene olvasnia több T. hozzászólónak Leon Uris Haj (magyar fordítása A Szent) c. könyvét.
Az nem történelemkönyv, hanem Izrael megalakulásának időszakából egy arab falufőnök szemszögéből megírt - meglehetősen történelemhű - regény és abból talán megértenének egy két összefüggést.
Ha már az Exodust kihagyták...
2008.06.11 12:30:34Jonas
Hát ja, ez a téma még egy ideig szem előtt lesz.
Egyébként nem tudom ki olvasta el az iráni elnök ENSZ -ben mondott beszédét, nyilván nem olyan sokan mert csak "szélsőséges" oldalak foglalkoztak vel.
Szóval egy mélyen vallásos és konzervatív ember jön le a szövegből (persze ez nem jelenti hogy az is aki mondja). A témák amikről beszél pedig nagyon elgondolkoztatók, nem hiába vették le amerikában is műsorról, pedig először élőban akarták adni. Nyilván sokan elgondolkoztak volna bizonyos dolgokon.
2008.06.11 12:43:38rozsomak007
1. Utálom a zsidózást, nálunk heti egy vita ebből van a családban.
2. A zsidó állam még megalakulása előtt, de utána is agresszív terjeszkedési politikát folytatott.
3. A cionizmust akár a fasizmust, vagy a kommunizmust új jelentéstartalommal ruházták fel a megtörténz események.
4. Izrael háborúiban német haditechnikát is alkalmazott.
5.A tyúk vagy tojás esete sosem egyértelmű, hisz mindíg attól számítódik, hogy ki mikor lép át egy határvonalat, és ez személyenként változik, így nehéz megmondani ki a terrorista, és ki a hazafi.
6.Megelőző csapás mindíg háborús ok.Nincs rá mentség.
7.Az előző ponthoz.Jelenleg területi berepülési engedély van szomszédos országok légierejének(másként nem lehet megoldani a fordulóikat), ez már háborús ok?
8.Kicsit elegem van abból, hogy vadásszuk, ki zsidó a magyar közéletben régen és most.Nem ez számít.Aki pedig így gondolja, ne válaszoljon legyen szíves csak menjen tanulni, iskolapad, talán talál normális tanárokat, még ha egyre kevesebben is vannak.
2008.06.11 13:07:29staropramen
Kissé eltávolodott a vita a poszt lényegétől de ebben a témakörben ez már így szokott lenni. Szigorúan a tárgynál maradva
1. izraelnek nincsenek stratégiai mélységei ,a háborúkat a határon v.azokon kívül kell megvívnia.Ezt bárki beláthatja,ha ránéz a térképre.
2. Az izraeli katonai doktrina szerint mozgósítani kell ha 2 vagy több szomszédos arab állam hadserege felvonul a határokra.
3. Tiran szoros
4. a nyilvánvalóan kiválóan megtervezett megelőző csapás(ezt ma is tanítják) kiiktatta az egyiptomi légierőt.
5.Az izraeli hadsereg a haditervet jócskán túlteljesítve gyakorlatilag minden fronton megsemmisítő győzelmet aratott.(Sinai, Golan, Jeruzsálem)
A poszt erről szólt.Van ahol ezt a csodák hat napjának hívják ,és persze olyan hely is ahol nem.A tényeken ez nem változtat, a kiválóan vezetett és magas fokon motivált izraeli hadsereg(Zahal) hosszú időre egyesítette az országot, a megszerzett területek béketárgyalások alapjai lehetnek.
A palesztín menekültek tisztességes élethez való joga nemlehet vitás, de: a békét és izraelnek a léthez való jogát a finoman szólva sem egységes palesztínoknak garantálniuk kell.Az mindenesetre furcsa hogy a mohamedán olajországok alig támogatják hittestvéreiket, pedig nekik tellene rá.
2008.06.11 13:09:15staropramen
Rozsomak007-milyen német haditechnikát?
2008.06.11 13:09:39Jonas
A viták ha higgadtak, közelebb visznek a megegyezéshez. Viszont ritka a higgadt beszélgető partner. Egyébként egyetértek.
2008.06.11 13:51:07molnibalage
"Azért azt tudjuk hogy izrael az az ország aki nem írta alá a nemzetközi atomszerződést"
Miért? Talán kötelező haver?
"Mégis ő a leghangosabb mutogató, ha egy másik ország atomhatalommá akar válni."
Csak izrael nem fenyeget senkit, míg az iráni vezír meg veri az asztalt, hogy eltöröljük izraelt a térképről. Kurvrára nem mindegy ám.. Ha valaki engem fenyeget akkor komolyan veszem és beverem az arcát. Lásd '67,
2008.06.11 13:56:30rozsomak007
pl. tankok.
2008.06.11 14:05:45SDW
Végre staropramen és grigorij megemlítik a Tirán szorost!
Megy itt minden féle vita sokszor olyan emberek között, akik nem is tudják, hogy miről vitatkoznak, csak hajtogatják a saját véleményüket. Szánalmas.
Azon vitáznak, hogy jogos volt-e a megelőző támadás, mert az arab országok hadereje felsorakozott az izraeli határ túloldalán. Aztán olyan ellenkomment is van, hogy az arab országok azért vonták össze az erőiket, mert az volt a megelőzés Izrael agressziója ellen.
Úgy érzem, hogy a legtöbb hozzászólásnak (főleg amely elítéli az izraeli megelőző támadást) érzelmi oka van. Azért gondolom ezt, mert sokszor ezek a hozzászólók figyelmen kívül hagyják, illetve nem is ismerik a tényeket. És ilyen tény, egy fontos előzménye a 6napos háborúnak a Tirán szoros elzárása. Tehát akik azon elmélkednek, hogy szegény arab túlerő csak védekezésből vonult az izraeli határokhoz, az inkább nézzen utána annak, amiről vitatkozni akar.
De ez vonatkozik a sok Izrael ellenes sztereotip véleményre, amelyeket fél- vagy sokszor téves információkból kovácsolnak antiszemita emberek. Például a palesztin menekült táborok létrejötte, az Izraelben élő és nem Izrael ellenes palesztinok stb.
Akik itt vádolják Izraelt, azok tudják vajon, hogy a 6 napos háborúban pl. a Jeruzsálemért folytatott harcban az izraeliek (a zsidók) a sérült arab katonákat ugyanúgy, megkülönböztetés nélkül (sérülés súlyosságát figyelembe véve sokszor előnyben részesítve) menekítették a harctérről és vitték az izraeli helikopterekkel az izraeli korházakba?!
Lényeg, hogy mindkét oldalon van érv és buta az az ember, aki ismeretek nélkül vagy csak a médiából felkapott mondatokra hagyatkozva ítélkezik. Tessék a tényeket ismerni, tessék kimenni Izraelbe és saját szemmel megnézni, átélni, megismerni a valóságot. És akkor valós háttér-információkkal lehet vitatkozni....
Persze igazságot akkor sem tud senki tenni, mert a világ nem a fekete-fehér vagy a tyúk-tojás kérdésekből áll.
2008.06.11 14:06:25rozsomak007
Ja ez a része arról szólt, hogy bizonyos kérdésekben mennyire követendő a kollektív bűnösség elve.
Staropramennek: lehet hogy katonailag indokolt egy ilyen csapás(az érdekes hogy a szovjetek nem értesültek a lehetőségről, ennél jobb volt a felderítés), de jogilag ők a támadók.
grigorij: biblia mint történelmi dokumentum? Aúgy már abban az időkben is voltak felettük álló népek(akik elfoglalták a területeket, ahogy annó ők is), nekik mi jár?És egy ilyen kommentnél előkerül az is, hogy mi milyen alapon vagyunk itt, hisz alig több mint ezer esztendős az államunk ezen a helyen, előttünk is éltek itt, akkor engedjük át a leszármazottaiknak a földet?Az ilyen kérdéseket mindíg az aktuális politikai erő dönti el.Jelenleg a térségben Izrael katonailag és politikailag is döntő tényező, amit több háborút nyerve bizonyított. A palesztin népnek is joga van az ottani élethez(tudom a post nem erről szól) de ezt tárgyalásos úton, de mindkét részről engedve lehet csak biztosítani, vagy marad a totális háború a térségben.(Azt sohasem értettem, hogy három világvallás bölcsőjeként Jeruzsálem miért nem a Vatikánhoz hasonlóan különálló államalakulat, amit vallási vezetők tanácsa irányít.Így mindhárom fél beleszólhatna az eseményekbe.)
2008.06.11 14:11:44rozsomak007
Elnézést egy válasz kimaradt.Engem mint írtam nem vezetnek érzelmek az ügyben, inkább a tisztánlátást szeretném, utána mindenki megalkothatja a saját külön bejáratú véleményét.A blokádról annyit, hogy amíg nincs komolyabb harci cselekmény, ez nem nevezhető háborús lépésnek, ehhez, akár katonai akár vám, akár jogi értelemben minden országnak joga van. Az erre adott válasz nem léphet át egy határt, mert az már háború.Ennek ellenére megértem és felfogom az izraeli hadvezetés érveit, csak nem teszem a magamévá, és elítélem.Ennyi.
2008.06.11 14:19:45SDW
rozsomak007! Hahoo! Ez nem kereskedelmi blokád volt!!! Elzárták a nemzetközi vizektől. Ez ugyanolyan, mint elzárni a nemzetközi légtértől. Akkor ez még nem háborús lépés? Akkor Izrael is elzárhatná az összes arab országot a nemzetközi légtértől, a nemzetközi vizektől stb. Határt biztos nem sértene. Te mit szolnál, ha nem mehetnél ki Magyarország területéről sem szárazföldön sem levegőn át?!? Ne beszélj már faszságokat!
2008.06.11 14:19:52Dezsőjóska
Miről beszéltek srácok? Jogos, nem jogos? Izrael győzött ez legitimál mindent. Pampogtak sokan mikor az USA lerohanta Afganisztánt és Irakot. És? Ott vannak, kész. Vagy a szövetséges terrorbombázásokat már nem is emlegeti senki. Egyértelmű emberiségellenes bűntett volt, mégsem láttam 1 angol repülőtisztet sem Hágában a vádlottak padján. Győztek, ők mondják meg, hogy mi a jogos és mi nem! Háborúban nincs helye a szépelgésnek. Üdvözlöm az USA/Eurpai politikát mert fenntartja az europid dominanciát a világban. Addig nekünk jó.
2008.06.11 14:24:33rozsomak007
SDW.Én nem sértegettelek.Minden blokád jogos, akárki használja.(Kuba ellen pl.)Ha nem mehetnék ki Mo. területéről? Fegyvert fognék, vagy megnézném tárgyalás útján meddig jutok? Nekem egyértelmű melyik az első.
2008.06.11 14:31:23Dezsőjóska
Te rozsomak és cimboráid csak azért moralizálhattok ilyen nyugodtan, mert vannak a világon olyan (hogy is fogalmazott valamelyik postoló?) "sötétlelkű" vezetők akik megvédenek minket. Nemtom bele gondoltál-e abba, hogy milyen körülmények között élnek azok az emberek, akik azt a cuki kis sportcipőt varrták amit annyira szeretsz! Na ugye, hogy nem? Pedig az is kurva igazságtalan ám! El is szégyenleném magam a helyedban. Ki bírta veletek elhitetni, hogy a világ nem az "erősebb kutya baszik" elvén működik?
2008.06.11 14:36:28rozsomak007
Dezsőjóska.Te elolvastad egyáltalán az ideírt szövegeimet? Nem szégyellem magam, nincs miért.
2008.06.11 14:37:13Jonas
Molnibalage: Szeva haver mizu, vidéki vagy? :)
Nekem úgy tűnik egyébként hogy irán, izrael felváltva fenyegetik egymást. Hogy most ki volt ez első fenyegető azt hagyjuk.
Szóval ha valaki fenyeget, fenyegessük vissza elv érvényesül.
A lényegen nem változtat, izrael nem írta alá az atomegyezményt, van atomfegyvere bár nyiltan ezzel nem kérkedik tehát homály fedi hogy mennyi és milyen.
2008.06.11 14:38:22staropramen
rozsomak
az előbb leírtam szigorúan a témával kapcsolatos ismereteimet és nézeteimet.ugy gondoltam ezzel vége, nem szállok be a gumicsont rágásába. DE
A közel-kelet, ezen belül izrael és környezete ma puskaporos hordó. képzeld el mi lenne ha egymással összebékíthetelen vallási vezetők irányítanák a Szent várost.Apám egy anarchiába fulladt kupleráj ahhoz képest vasárnapi virágkorzó. Legalább 8 keresztény felekezet vallja magát Krisztus igazi őrőkősének (őskeresztények, örmények, grúzok, különféle egyéb ortodoxok, katolikusok, különféle reformált egyházak.Papjaik a szent helyek körül néha tettlegességig menő harcot folytatnak az esőbbségért.Spéked meg ezt némi szunnita, sííta alavita stb muszlim imámmal és díszitsd ezt egy kevés ortodox és neológ rabbival.Ez lenne csak az igazi.Azt hiszem ,ezt te sem gondoltad végig teljesen.
Más : tudod izrael nem oroszország, hogy területének 40% át is átengedheti a támadónak, aztán fordit a háborún.itt erre sem hely sem idő sem ember nincs. más választás sincs csak a 67-eb
2008.06.11 14:38:53SDW
Dezsőjóska! Ez így van a természetben is: erősebb kutya bas**k. Különben viccet félretéve, valóban szidhatjuk itt USA-t és Bush-t meg az ilyen-olyan politikát, de egy nagy része a cselekedetiknek a "modern" (általunk modernnek nevezett) világunk és annak fenntartása érdekében folyik.
Sok ember, aki védi itt a terrorizmust, mint természetes reakciót, nem is gondol bele milyen lenne a mi kis országunk ha pl. itt is mindennaposak lennének hasonló "jajszegényhátmitcsináljoninkábbrobbant" megnyilvánulások. Képzeljünk csak el egy jegyirodás kirakatbetöréses nagycirkuszhoz hasonlót mondjuk a terrorizmus melegágyához közeli mentalitású helyen. Lehet, hogy már nem lett volna kinek másnap a kirakatot bedobni molotov koktéllal, mert könnyen elképzelhető, hogy hasonló vitás esetekben a boltos nem a panaszkönyvet veszi elő, hanem a pofonládát vagy a kést vagy a kardot vagy a gépfegyvert (felindultságnak megfelelően)....
Akár van oka, akár nincs oka például egy palesztinnak terroristást játszva civileket ölni, mindenképpen elítélendő és nem csak "europai" szemmel, hanem emberi szívvel.
2008.06.11 14:40:29staropramen
bocs: 67-es
2008.06.11 14:43:34rozsomak007
Átgondoltam. Nem hiszem hogy összebékíthetetlen lenne az ellentét a vallások között, hiszen csak egyes irányzatok szélsőségesek.Vannak ésszerű lehetőségek, hogy megfelelő konszenzus jöjjön létre, de abban igazad van, hogy ez esetben kell egy folyamatos kényszerítő(fizikai) erő ami érvényesíti a békét.És ez nem lehet semmilyen a konfliktusban résztvevő ország sem.
A katonai-morális vitát szétszedném, én a moralitás mentén bírálom a jelen postban szereplő eseményeket, mint írtam, a katonai vonatkozása az ügynek más, ha nem így cselekednek, valszeg jelenleg nincs Izrael állam, és én az ő jogaikat sem vitatom.
2008.06.11 14:48:11Hidalgo
grigorij 13:55:44
én Izraelről mint szuverén államról beszéltem a XX. században. a bryan életét pedig láttam...
2008.06.11 14:49:02rozsomak007
OFF SDW: hogy ki terrorista, ki a forradalmár, talán nem e post kérdése, amúgy erre valóban majd a győztes fog választ adni.(Bár hogy milyen más katonai jellegű megoldás van a palesztinok kezében, azért érdekelne.Én személy szerint elítélem a civilek elleni merényleteket, de nem hagy nyugodni a gondolat(annak kapcsán, hogy fegyver fel-fegyver le ahogy egy előttem szóló írt a palesztin civil meghatározásnál)hogy ki katona Izraelben, és ki nem.)OFF vége
2008.06.11 14:50:37SDW
rozsomak007! Elnézést a sértésért.
Biztos, hogy megnéznéd, hogy tárgyalás utján meddig jutsz, ha az a többszörös túlerő aki elveszi a jogodat a nemzetközi területektől, már az ajtódban felfegyverkezett hadsereggel állna. Biztos tárgyalni jöttek....
Azok után, hogy alapeszméjük Téged a földről eltüntetni?!
2008.06.11 14:51:41staropramen
rozsomak
pár éve a Szent Sír templomában néhány keresztény vallás papja egymásnak esett söprűvel meg ani a kezük ügyére esett, azon a komoly ügyön, hogy melyikük vallása felügyeli a templom alulról számított x edik lépcsőjét.És ez csak egy vita ha tetszik családon belül.Ki parancsolna a rendfenttartóknak, ki adna építési engedélyt, ki csinálná a városüzemeltetést, és ez csak pár kérdés.Papokra ilyet bízni- pár napon belül a fegyvereké lenne a szó Jeruzsálemben Nem tartom jó ötletnek
2008.06.11 14:59:10SDW
rozsomak007! Elnézést a sértésért.
Biztos, hogy a tárgyalásos megoldást választanád?
Ha:
-a többszörös túlerő, -akik megvonják a jogodat a nemzetközi területre jutástól- állig felfegyverkezve az ajtódban állnának
-alapeszméjük téged és országodat (népedet) a Földről elpusztítani
Az arabok is biztos a tárgyalási lehetőségek miatt tömörültek harcvonalba a határoknál.
Különben Izrael nem ellenezte soha a Palesztin állam létrejöttét és nem korlátozta az Izrael államot elfogadó arabok,palesztinok, sapkások,sapkanélküliek stb jogait. Nem úgy a másik oldal.
2008.06.11 15:01:31rozsomak007
Nem abból kell kiindulni, hogy mindenhol vannak idióták.Látjuk ezt.A közös tanács nem jelent papokat, csak a vallás bizonyos irányzatait vallók tanácsát.A Vatikáni minta ezért ül a szememben.(Sokan elfeledkeznek arról, hogy családi perpatvar az egész vallási mizéria, hisz egymásból fejlődő vallás mindhárom[zsidó, keresztény, mohamedán], uaz az istenük, csak másként viszonyulnak hozzá.)Ezért is írtam a kényszerítő erőt.
2008.06.11 15:03:24rozsomak007
SDW: ezért is kellene a térségben egy hideg fej.Az jelenleg egyik oldalon sincs, és a külső erők(főleg az USA) sem képesek megfelelően lavírozni ebben a puskaporos hangulatban.
2008.06.11 15:06:52rozsomak007
OFF SDW-nekJelenleg Egyiptom is a vallási türelem pártján áll(katonai diktatúra, megteheti, meg van hozzá az ereje, jelenleg ezzel a szélsőséges mohamedánok berzenkednek ez ellen, ezt el kell ismernem).OFF vége
2008.06.11 15:29:26SDW
A palesztin-izraeli ellentét hidegfej ellenére is addig meg lesz, amig lesz különbség gazdaságilag a két fél között.
2008.06.11 15:42:40rozsomak007
Igazad van. Na megyek tovább tanulni a vizsgámra, és utána EB. Ne felejtsük el, hogy ez csak egy elméleti vita volt egy tőlünk távoli(időben és térben) eseményről.Remélem mindenki szerzett tapasztalatokat és tudnivalókat a többféle látásmód kavarta eszmecserében.Béke veletek
2008.06.11 15:42:49Dezsőjóska
tehát örökké
2008.06.11 15:43:42staropramen
Rozsoma
Shalom!
2008.06.11 16:07:10Mikrobi
És persze semmi alapja nincs a zsidózásnak...
2008.06.12 12:11:32Nebameg
Az attól függ, h milyen kontextusban.....
2008.06.12 14:07:08Zahal
Mikrobi: az antiszemita droidok szerint (pl. te) csak alapja van. a normális emberek (nem antiszemiták) viszont megvetik a magadfajtát, amely egyszer már romba döntötte Európát és félig kiirtotta (1939-45).
2008.06.12 14:13:43Zahal
rozsomak: Izrael sosem terjeszkedett, hanem védekezett, 1967 pedig - ahogy a tények is mutatják - megelőző csapás volt.
vagy te megvárod, míg egy faszi, fegyverrel a kezében lelő téged? és ha védekezel, nem lesz rá mentség?
és mi van, ha német haditechnikát alkalmaz(ott) Izrael?! ez mit magyaráz? a németek vonták le a legtöbb következtetést a náci rezsimból és a IIvh-ból (ellentétben néhány más néppel...), és demokráciára neveték őket 1945 után. nagyon jó a kapcsolatuk Izraellel.
relatív a megítélés?! az öngyilkos robbantásra, iskolások lekaszabolására szerinted mi ad okot? nyomatjátok a "szegény palesztin" dumát, közben meg szartok a tényekre, kezdve onnantól, hogy a palik nem fogadták el az 1947-es Ensz felosztási tervet, és amint megalakult Izrael, rögtön megtámadták minden odlalról...stb.
TÉNYEK!
2008.06.13 10:22:29Zus
Zahal, ne bőszítsd magad, nem érdemes. Akik antiszemita módon állnak a dolgokhoz, azokkal nincs miről vitázni.
Amúgy meg, sosem a felvetett kérdésre válaszolnak. Jamilah is, legyen bármilyen ember is, nagyívben elkerülte a választ a kényes kérdésekre, mint "békés dzsihád - miért nem korlátozza a sok békés moszlim a néhány szélsőségest", vagy a nickita nevű postoló a "miért rakétáznak a palesztinok az iskolából meg a kórházból", és így tovább.
2009.08.18 08:46:00noir66
Nekünk is kéne már atombombát készíteni, mert faszom kivan, hogy mindenkinek van csak nekünk nem.
Amúgy izraeli-arab háború csak arról szólt hogy USA és Szovjetunió érdekei csaptak össze.
Mindenki más csak egy apró gyalog volt a sakktáblán, egy jó kis játszótér.
Aztán USA beszívta mert a zsidók megerősödtek kicsit hazájukban és most már elég szép befolyással rendelkeznek.
Most meg már azt csinálnak amit akarnak, de csak addig amíg az arab hordák le nem nyomják őket.
2011.01.28 05:48:20Muster Mark
Hát én bár úgy utálom a zsidókat, mint a szart - szerintem a tömeges kollektív deportálásuk még mindig enyhe bünti lenne nekik...
De szóval azt viszont sose gondoltam, hogy buták lennének.
Pedig de.
Hogy a picsába van az, hogy a legtöbb zsiddancska csak és kizárólag cionista klisék ismételgetésében tud beszélni Izraelről?
Komolyan, nagyjából egy kocsmai részeg cigány szintjére kerültök, ha Izrael valahányszor szóbakerül. Egyszerűen nem lehet veletek beszélni. Amit mondok, nem fogjátok fel, bármire csak egy-két újabb cionista klisé a válasz, amit amúgy is unalomig ismerek.
Az eszem megáll. Nem csak nyomorult, degenerált férgek vagytok, az emberiség rákja, hanem legbelül még agymosott, degenerált idióták is.
És én most már ezt is tudom.
2011.02.21 09:46:01Netszamuráj
@Muster Mark: Hihetetlen, hogy a fenti intelligens beszélgetés után 3 évvel sikerült idenyögnöd a primitív, stílusában, szóhasználatában is ócska kis kommentedet. Nem szégyelled magad a sötétségedért, fajgyűlöletedért, zavaros gondolataidért, az elmédet féregként rágó fékezhetetlen gyűlöletedért?
2011.08.28 13:06:01nland
1. a "Megelőző csapás" = egy háború indítása saját szubjektív ítéletünk szerint...
Hanem értetek egyet, akkor ezzel a logikával nem Németország robbantotta ki a 2. világháborút, hanem csak MEGELŐZŐ csapást mért Lengyelországra, mert félt, hogy Sztálin azon keresztül megtámadja őket.
Avagy Franciaországot is csak a "megelőző csapás" jegyében rohanta le, hiszen az nem volt hajlandó békét kötni vele Anglia és Franciaország Lengyelország lerohanása után...
Szóval ez a fogalom nem más, mint jól kommunikált agresszió... és mivel így ez szubjektív fogalom alapvetően igazságtalan és nincs és sosem lesz rá rá elfogadható magyarázat.
2. a 6 napos háború katonailag valóban zseniális és hatalmas tett volt.
3. ha annyira a békét akarná mindkét fél akkor mindegy lenne, hogy Izraelben palesztin és arab valaki békében avagy Palesztínában zsidó valaki békében...
De mivel ez az egész a pénzről, hatalomról valamint az olaj/arab országok fejéhez tartott közeli pisztolycsőről szól az olaj kifogyásáig nem lesz megbékélés sohasem...
2011.09.14 12:21:09mallac
No azért kavartak egyet mást a zsidók is.Úgy a cári Oroszországban,mint a világban általában.Ha a cári titkosszolgálat 10 politikai összeesküvőből 8-at zsidóként azonosított,akkor utána nem kell meglepődni, ha pogromok generálódnak.