izrael
A rendszert mintegy három évig építik majd.
Egy palesztin nőt, valamint az NBC News stábjának tagjait sebesítették meg.
Egy vak ember látását adta vissza, több ezer embert etetett meg öt kenyérrel és két hallal.
A családok élő videóban nézhetik végig hozzátartozóik haláltusáját.
A vád népirtás.
Aggódik az ENSZ.
A jövő évi verseny helyszíne is kiderült.
A ciszjordániai faluban egy amerikai állampolgár tulajdonában álló ház is blokád alá került.
Izrael kockáztat, Washington pedig elégedetlen a helyzettel.
Nagy döntés előtt áll az amerikai és az izraeli vezetés.
Azt akarják, hogy előbb történjen meg a Hamász teljes leszerelése.
Egy feltételhez kötötte a döntését.
Antonio Tajani nem kertelt.
A Hezbollah főhadiszállásáról videót is megosztottak.
Nem a repülőtérről, hanem a sivatagból szállt fel.
A zenész képeket is megosztott az utazásról.
A jövő háborúinak repülőgépe.
Az ICC elfogatóparancsát hajtatná végre.
Halíl al-Hajja ellen tavaly merényletet kíséreltek meg az izraeli erők, de túlélte.
2026.07.17. 20:21 Módosítva: 2026-07-18 06:59:30
Éppen 15 éve hirdették meg a keleti nyitást, kérdés, mit érdemes ebből megtartani.
A kormánygép kicsinosítása 7 évvel tovább tartott, és közel hatszor többet költöttek rá az adófizetők, hogy az asszony minden szeszélyét kielégítsék.
„Eddig talán szerencsém volt, de lehet, hogy ez nem tart örökké” – mondta az amerikai elnök.
Ennek ellenére nem várható változás a Közel-Keleten.
„Ezt nem felejtjük el” – nyilatkozta egy emirátusi tisztviselő.
A romok megegyeznek a bibliai szent sátor leírásával.
Ez lehet a valaha volt legnagyobb állami temetési szertartás.
Eközben Izrael és Libanon keretmegállapodást kötött egymással.
Azt üzente nekik, hogy így nem lesz országuk.
Közben J. D. Vance már Svájcba repült tárgyalni.
Legalább hatan életüket vesztették a támadásban.
Irán fenyegetése veszélyeztetheti a békét.
Fokozódik a feszültség a Közel-Keleten.
Helyi idő szerint péntek délután 4 órakor lépett életbe a megállapodás.
A tárgyalást Svájcban tartották volna meg.
Az amerikai hadviselés egyik visszatérő jellemvonása, hogy alábecsüli az ellenséget.
Netanjahu azt mondta, addig maradnak az országban, ameddig szükséges.
Legutóbb addig próbálta erőltetni a kézfogást, hogy kevés híján nemzetközi botrány lett belőle.
Sajtótájékoztatót tartott az iráni háborút lezáró megállapodásról az izraeli miniszterelnök.
A zsidó közösség biztonsága nem ideológiai, hanem civilizációs kérdés.
Az amerikai elnök szerint vasárnap aláírják a nagy békemegállapodást, Teherán erre csak hümmög.
Az amerikai elnök lemondta a csütörtökre tervezett bombázást is.
Az államfő figyelmeztetett, ha megsértik a jogaikat, válaszuk egyértelmű lesz.
A szigetország területére korábban egy iráni drón csapódott be.
Mindkét fél feszülten figyeli a következő lépéseket.
A Wizz Air esetében legkorábban szerdán indulhat újra a forgalom.
Megállíthatatlannak tűnik az erőszakspirál.
Izrael hétfő hajnalban válaszlépésként megtámadta Iránt.
Egyhetes támadássorozatot jelentett be Irán.
Több hullámban is rakéták zúdultak az ország északi részére, felszólították a lakosságot.
Donald Trump különmegbízottja is érintett lehet.
A merénylőt megölték.
Kudarcba fulladhat az amerikai béketerv a Közel-Keleten.
De van két feltétel.
A parkolásimaffia-ügy elítéltjéért több mint fél évvel a szökése után nyúlt csak a minisztérium.
Ennek ellenére reméli a helyzet mielőbbi rendezését.
Az eset után bocsánatot kértek.
„Én mentem meg a seggedet” – üzente az amerikai elnök.
Az amerikai elnök úgy látja, hogy az egyezség egy katonai győzelemnél is jobb.
Az amerikai elnök telefonon egyeztetett Benjamin Netanjahuval és a Hezbollah egyik magas rangú vezetőjével is.
Donald Trump azt üzente, hogy mindenki nyugodjon meg.