István, Vajk
17 °C
22 °C

1986: A Challenger űrkatasztrófája

2011.01.28. 11:00 Módosítva: 2011-01-28 11:20:39
72 hozzászólás

Az Amerikai Egyesült Államok történetének addigi legsúlyosabb űrkatasztrófája történt 1986. január 28-án, kedden, helyi (floridai) idő szerint 11 óra 40 perckor: nagyjából 73 másodperccel az elrajtolása után, megközelítőleg 15 000 méteres magasságban felrobbant a Challenger űrrepülőgép.

Az izzó lángcsóvává vált, darabjaira hullott űrrepülő legénysége hét főből állt, valamennyien meghaltak. A földi maradványaikat rejtő utaskabint a korabeli magyarországi sajtóhírek tanúsága szerint csak március első napjaiban találták meg. Egy március 11-i Népszabadság-cikk szerint a floridai partoktól negyven kilométerre keletre, 30 méteres mélységben bukkantak a roncsra, amiben "űrhajósok maradványai" is vannak.

A legénységből hatan profiok voltak, négyen – Francis Dick Scobee parancsnok, Judith Resnik, Ronald McNair és Ellison Onizuka küldetésfelelősök – korábban már jártak az űrben, míg Michael J. Smith pilóta a Haditengerészet tesztpilótája, Gregory Jarvis rakományfelelős pedig a légierőnél szolgált századosi rangban. A személyzet hetedik tagja egy civil, Christa McAuliffe volt. Ő egy New Hampshire-i pedagógusként került az űrrepülőre – ahol hivatalosan rakományfelelősi tisztséget kapott –, a Tanár az űrben program nagyjából 11 000 résztvevőjéből választották ki; a tanítványai a földi űrközpontban, lényegében a helyszínen voltak a katasztrófa szemtanúi.

A legénység
A legénység

A magyarországi lapok az esetről másnap címoldalon számoltak be. Hét amerikai űrhajós tragédiája felcímmel Felrobbant a Challenger címmel, a robbanás pillanatában készült fotóval is illusztrált, első oldalas cikkben adott hírt az eseményekről a katasztrófa körülményeit a következő napokban is végigkövető Népszabadság.

"Tragikus eseménye van az űrkutatásnak: kedden, helyi idő szerint délelőtt 11 óra 40 perckor, egy perccel és 12 másodperccel azután, hogy elhagyta a kilövőállványt, 15 kilométeres magasságban felrobbant a Challenger űrkomp, és óriási tűzgolyó közepében elégett (...) minimális remény sincs rá, hogy a hétfőnyi személyzetből bárki életben maradt" – kezdődik a cikk. A tudósítás beszámol az irányítóközpont és a Challenger közötti utolsó rádióadásról is, "ami így hangzott: Rendben. Felgyorsítunk. A rakétamotorok maximális erővel dolgoztak, amikor – a későbbi, lassított felvételek tanúsága szerint – kis fény villant az űrkomp alatt. Közvetlenül ezután egy robbanás szinte elnyelte az űrhajót".

Bár a NASA közleménye nem tesz említést a robbanás lehetséges okáról, a Népszabadság cikke szerint a szakemberek két tényezőre hívták fel a figyelmet. Az egyik az volt, hogy Floridában az előző éjjel fagyott, márpedig a NASA korábban mindig elhalasztotta űrkomp kilövését jegesedés esetén. A másik az, hogy ekkoriban nagyon sok műszaki probléma kísérte az űrprogramot: a Challenger előtt indított Columbia rajtját hétszer kellett elhalasztani, de a Challenger is háromszor maradt időjárási és műszaki problémák miatt a kilövőállványon.

Valóban, mintha minden összejátszott volna, hogy a Challengert ne indítsák útnak.Mint azt az Űrvilág egy 2006-os, a tragédia huszadik évfordulóján megjelent cikke felsorolja: a már említett Columbia-kilövés "csúszásai miatt halasztották el a Challenger startját is, január 22-éről 23-ára, majd 24-ére. Előbb időjárási, majd műszaki gondok miatt a start végül január 28-ára került át. Még ekkor is késleltetni kellett a felbocsátást, mintegy két órával, az egyik fedélzeti tűzérzékelő meghibásodása miatt". Volt, amikor nem tudták lezárni az űrrepülőgép ajtaját, volt, amikor az erős oldalszél jelentett gondot.

A gép azonban a kedvezőtlen előjelek és a fagy ellenére is elrajtolt – mint később, a vizsgálat során kiderült, ez utóbbi lett a veszte. Az Űrvilág már említett cikke felidézi, hogy már a rajt után 0,678 másodperccel "egy szürke füstpamacs lövellt ki a jobb oldali szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta farokrész melletti rögzítőcsapjának környékén (...) az illesztés helyéről származó elillanó anyag azt jelezte, hogy a két szegmens között a tömítés nem volt megfelelő". Nagyjából egy perccel a rajt után már a filmfelvételeken is láthatóan lángolt az űrhajó, amely végül nagyjából 15 000 méteren semmisült meg; a korabeli beszámolók szerint a robbanása után háromnegyed órával még mindig hullott a vaseső.

Az első hírek arról szóltak, hogy az űrkompot szállító rendszer üzemanyagtartálya robbant részt, ebben induláskor másfélmillió liter folyékony hidrogén és több mint félmillió liter folyékony oxigén volt, "robbanóerejét egy szakértő kisméretű atombombaként határozta meg" – írta a Népszabadság.

A katasztrófa pontos okát a vizsgálóbizottság tagja, a Nobel-díjas fizikus, Richard Feynman a szakmai portál már idézett cikke szerint úgy fogalmazta meg: a hideg időjárás károsan befolyásolta a tömítőgyűrű rugalmasságát, így az nem volt képes betölteni funkcióját. A hibáról ugyanakkor, mint utólag kiderült, tudott a NASA: az Űrvilág.hu felidézi, hogy a szilárd hajtóanyagú rakétákat gyártó Morton Thiokol cég emberei figyelmeztették a NASA-t: a rajt időpontjára előrejelzett hideg esetén a tömítőgyűrűk nem tömítenek kellőképpen.

A baleset még néhány napig maradt a magyar lapok címoldalán, február elején már csak részben a csillagháborús kutatások kapcsán, részben pedig azért, mert – mint azt az MTI február 2-án jelentette – a két elhunyt asztronautanő nevét adták szovjet tudósok a Vénusz két kráterének.

A Challenger felrobbanását megelőzően egy amerikai és három szovjet űrkatasztrófa történt. A legsúlyosabb 1960-ban Bajkonurban történt, amikor egy interkontinentális ballisztikus rakéta prototípusa még az indítóállványon felrobbant, nem hivatalos adatok szerint több mint száz ember halálát okozva. Az amerikai 1967-ben az Apollo-1 kabinja gyulladt ki, szintén a földön, gyakorlás közben. Az űrben 1986-ig két halálos űrbaleset volt, szintén 1967-ben a Szojuz-1, 1971-ben a Szojuz-11, a kettőben négy űrhajós halt meg.

A Challenger-katasztrófa után három űrbaleset történt, egy kínai, egy brazíliai és az 1986-oshoz hasonlóan szintén hét halálos áldozatot követelő Columbia-tragédia 2003-ban. A balesetek és saját 1986-os szerencséje sem riasztotta el azonban Barbara Radding Morgant, aki a Tanár az űrben programban McAuliffe tartaléka volt. Ő folytatta a részvételt a programban, és 2007 augusztusában tagja volt az STS-118 űrrepülő személyzetének.