Mária
-7 °C
3 °C

Ezrek látogattak a temetőkbe Mindenszentek napján

2003.11.01. 15:48
A budapesti temetőket sok ezren keresték fel kora délutánig mindenszentek napja alkalmából, a sírkertekben zavartalanul róhatják le kegyeletüket a hozzátartozók - tájékoztatták a temetők vezetői az MTI-t.
Komlósi Katalin, az Óbudai Temető igazgatója elmondta: mindenszentek és halottak napja alkalmából általában mintegy 40 ezer ember keresi fel a temetőt, idén 10-15 ezren már pénteken kilátogattak a sírkertbe. Mint mondta, a temető területén rendészek és rendőrök ügyelnek a biztonságra, a kapunál és a környező utcákban is.

Kisebb fennakadás a tömeg miatt

Szabó László, az Újpest Megyeri Temető igazgatója is arról számolt be, hogy semmi sem okozott fennakadást a hozzátartozók fogadásában. A temetőben megerősített rendészeti szolgálat működik, és az iroda munkatársai teljes létszámmal intézik a hozzátartozók adminisztratív ügyeit - fűzte hozzá.

Kondé Zsolt, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: szombaton a Kozma utcai temetőnél kisebb közlekedési fennakadást okozott a fokozott gépjárműforgalom. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a megemlékezések idején kiemelten figyelik a temetők közvetlen környezetét, és nagy gondot fordítanak a gépjárműlopások- és feltörések megelőzésére. A temetők nyitásától a zárásig terjedő időszakban folyamatos, visszatérő ellenőrzéseket tartanak a kerületi rendőrkapitányságok, a Központi Gépkocsizó Járőrszolgálat (URH) pedig fokozott ellenőrzést tart.

A Közlekedésrendészeti Szakszolgálat mindenszentek ünnepére tekintettel forgalomkorlátozási rendet vezetett be október 30-án 12 órától november 3-án 8 óráig, melynek értelmében tilos megállni a nagyobb temetőkhöz vezető egyes útvonalakon. Mindenszentek és halottak napján a temetőket érintő buszok és villamosok a munkaszüneti napra érvényes menetrendhez képest sűrűbben járnak, s az eddigi évekhez hasonlóan idén is hat rendkívüli járat segíti szombaton és vasárnap a közlekedést.

Belehalt sérüléseibe

Belehalt sérüléseibe az az idős asszony, akit egy személyautó gázolt el az Óbudai Temető előtt - tudta meg a HavariaPress. A 68 éves budapesti nő a temetőből pénteken este tartott hazafelé, mikor egy Fiat Punto elütötte őt. Az idős asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők kiérkezése előtt életét vesztette. A személyautó 31 éves sofőrjét a rendőrök a helyszínen előállították. A baleset körülményeit a közlekedésrendészet szakértői vizsgálják.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.