Natália
-3 °C
7 °C

Torgyán szerint Lányi neve soha nem vetődött fel

2001.01.09. 22:20
Torgyán József nem ismer olyan embereket, akik Lányi Zsoltot jelölték volna az FKGP élére. A kisgazdák első embere közölte, elnéző Molnár Róberttel - aki lemondott főtitkár-helyettesi tisztségéről - mivel ,,fiatal korából adódóan követhet el hibákat", s Torgyán kiáll mellette, hiszen azt gondolja, előbb-utóbb túljut ezen a nehéz időszakán, ,,amikor például Schmuck Andorral barátkozik".
"Nem ismerek olyan embereket, akik Lányi Zsoltot jelölték volna az FKGP-ben pártelnöknek. Ez önjelölés a lemondott alelnök részéről" - jelentette ki a hivatalos úton Dél-Amerikában tartózkodó Torgyán József az MTI-nek telefonon kedden.

Lányi neve soha nem vetődött fel

Lányi korábban bejelentette, feltételekkel vállalná az elnökséget
Az FKGP elnöke hangsúlyozta: Lányi Zsolt neve soha nem vetődött fel erre a posztra, miután már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy a ciklus végén befejezi politikai pályafutását. ,,A Nemzeti Kisgazdapártba történő korábbi átlépése miatt sem lenne erre lehetősége" - szögezte le Torgyán József, s Molnár Róbert főtitkár-helyettesi tisztségéről való lemondásával kapcsolatban jelezte: a képviselő a gödi országos elnökségi ülésen még nem úgy vélekedett Liebmann Katalinról, mint az utóbbi napok sajtónyilatkozataiban. ,,Gödön Molnár Róbert hívta fel a figyelmet arra, hogy Liebmann Katalin, mióta felmondtam a férje sajtófőnöki tisztségét, úgy támad, mint egy sebzett fenevad, ezért óriási veszélyt jelent az FKGP-re nézve" - mondta a pártelnök, egyben hozzátette: ettől függetlenül elnéző a politikussal, mivel ,,fiatal korából adódóan követhet el hibákat". Mi több, a pártelnök közölte, kiáll mellette, hiszen azt gondolja, előbb-utóbb túljut ezen a nehéz időszakán, ,,amikor például Schmuck Andorral barátkozik".

Torgyán sajnálatosnak nevezte, hogy három országban végzett ,,kiemelkedő, nehéz és eredményes munkája" helyett olyan képviselők nyilatkozatairól kérdezik, akik önmaguknak is ellentmondanak, és - szavai szerint - valós erő nem áll mögöttük.

Csúcs, a rágalmazó

Torgyán szerint mindig van három ember, aki ahányszor és amikor ő elutazik, rágalmazza a kisgazdapártot. Közülük csak Csúcs Lászlót nevezi meg, aki - szerinte - amióta megkapta a mandátumát, folyamatosan a kisgazdapártot támadja. "Az FKGP ma ünnepli 93. születésnapját, és szégyelljék magukat, akik ehhez nem méltó nyilatkozatokat tesznek" - jelentette ki.

Az FKGP-t ért támadásokról szólva Torgyán József azt mondta: egyesekben aggodalmat keltett, hogy a párt nagyobb kormányzati feladatra készül, ezért vannak, akik így mutatják ki foguk fehérjét.

Molnár Róbert, mikor kedden lemondott a kisgazdapárt főtitkárhelyettesi posztjárólm szűkszavú, Torgyán Józsefnek címzett levelében megköszönte a pártelnök tízéves bizalmát, és reményét fejezi ki, hogy leköszönésével hozzájárul az elnökség egységéhez. Molnár az utóbbi négy napban immár a harmadik olyan kisgazda politikus, aki önként távozik parlamenti, vagy párttisztségéből. Közéjük tartozik Lányi Zsolt, aki viszont bejelentette: ideiglenesen vállalná a pártelnöki pozíciót.