![]() |
Molnár Róbert és Schmuck Andor |
Az alelnöki és helyettes frakcióvezetői posztjáról vasárnap lemondott Lányi Zsolt közben bejelentette: szükség esetén ideiglenesen vállalná a pártelnöki posztot. A politikus ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a párt jövőjéről beszélt volna Orbán Viktor miniszterelnökkel. Borókai Gábor kormányszóvivő szerint a külföldre kiküldött békefenntartók egészségügyi helyzetéről esett szó a tizenöt perces találkozón.
Pallag László, az olajbizottság egykori elnöke, a négy még hivatalban lévő alelnökök egyike szerdán közleményében értékeli a párt körül kialakult helyzetet. Az Index úgy tudja: Pallag a Fideszt teszi felelőssé a párt körüli folytonos botrányokért, ami csupán a kétpólusú politikai berendezkedés megszilárdítását célozza. A párt tisztségviselői között már nem várhatóak további lemondások, miután az elnökségnek immár csupán Torgyán-barát tagjai maradtak.