Újhelyi lemond a Fibisz-elnökségről

2004.09.23. 12:20
Új lendület néven személyi és szervezeti változásokat követelő csoport alakult az MSZP ifjúsági szervezetében. A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták rebellis csoportja különösen Újhelyi István távozását próbálta volna kikényszeríteni, Újhelyi azonban az Indexnek bejelentette, amúgy sem akar tovább dolgozni a Fibiszben.
Az Index információi szerint Új lendület néven szerveződik az a csoportosulás a szocialista ifjúsági szervezetben, amely személyi és strukturális változtatásokkal akarja ismét "mozgalomszerűvé tenni" a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták szervezetét.

Úgy tudjuk, hogy az eddigi vezetéssel sok tekintetben szemben álló Fibisz-tagokból álló szerveződés különösen az eddigi elnök Újhelyi István távozását akarta elérni. Az Új lendület tagjai ugyanis azt kifogásolják, hogy a vezetés, köztük Újhelyi nem segítették, hanem inkább gátolták a helyi kezdeményezések kialakulását, sőt kifejezett nyilatkozattilalmat rendeltek el Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter belső kampánya idején.

Újhelyi István az Index kérdésére elmondta, hogy tudomása van az Új lendület csoportról, amely Komássy Ákos, Medgyessy Péter személyi titkára vezetésével szerveződik a Fibisz megújításáért. Újhelyi ugyanakkor bejelentette, hogy a továbbiakban nem akar az MSZP ifjúsági szervezetében, a Fibiszben dolgozni, miután az MSZP októberi tisztújító kongresszusán akarja megméretni magát. Újhelyi ugyanis csütörtökön elvállalta az MSZP elnök-helyettesi, vagy alelnöki tisztére szóló jelölést. "Az MSZP vezetésében akarok dolgozni" - jelentette ki a politikus.

Az eddigi Fibisz-elnök az Indexszel közölte azt is, hogy az MSZP-ben megpályázott funkciója nem férne össze azzal, hogy "fél energiával" ifjúsági mozgalmat is vezessen. Újhelyi állítása szerint döntését már az Új lendület megalakulása előtt közölte a tagsággal.