Zuschlagot is meggyanúsíthatják

2004.08.12. 15:31
Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselő is érintett lehet abban a fiktív szervezetalapítási ügyben, amelyben a Fibisz belső hatalmi harcai során létrehozott Vas megyei alapszervezeteket vizsgálták. A vasi ügyészség szóvivője azt mondta, hogy a magánokirat hamisítás vétsége miatt indított vizsgálat során eddig gyanúsítottként felelősségre vont személy nem országgyűlési képviselő.
Az Index úgy tudja, hogy a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták, a Fibisz elnökhelyettese is érintett lehet abban a Vas megyei vizsgálatban, amelyben eddig Szabó Bálintot, az MSZP-ből már korábban első fokon kizárt helyi Fibisz-vezetőt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.

Döntenek a további gyanúsításokról

Fejes Péter, a Vas megyei főügyészség sajtószóvivője az Index kérdésére elmondta, hogy magánokirat hamisítás vétsége miatt folyik büntetőeljárás, amelynek során eddig egy személyt vontak gyanúsítottként felelősségre. A nyomozás még nem zárult le, az ügy iratai jelenleg az ügyészségen vannak. A szóvivő elmondta, hogy a nyomozás törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el, és a közeljövőben dönt folytatásának irányáról. Az ügyészség hamarosan dönt arról is, hogy lesznek-e újabb gyanúsítások a fiktív szervezetek alapítása miatt folyó vizsgálatban. Az Index kérdésére, hogy parlamenti képviselő került-e az ügyészség látókörébe, Fejes Péter azt mondta, hogy az eddig meggyanúsított személy nem tagja az Országgyűlésnek.

Hitelesítették a jegyzőkönyvet

A 2003 végén Vas megyei MSZP-ben és a Fibiszben is rivalizálás alakult ki két csoport között. Az év elején országos botrány lett abból, hogy a szocialisták megyei alelnöke állítólag pénzért vásárolt roma szavazatokkal duzzasztotta fel kőszegi szervezetét. Belharc alakult ki az ifjúsági szervezetben is, amelynek során az országos vezetés a Szabó Bálint vezette szervezetet ismerte el hivatalosan, jóllehet a másik oldal már számos jegyzőkönyvet prezentált a megyei szervezet megalakításáról. A nyugat.hu szerint több új Fibisz alapszervezet valójában nem alakult meg, hanem az erről szóló jegyzőkönyvekben ténylegesen le nem zajlott alakuló üléseket rögzítettek. A jegyzőkönyveken hitelesítőként szerepel viszont a pártból első fokon időközben kizárt helyi politikusok, Szabó Bálint, Tóth Csaba MSZP Vas megyei elnökhelyettes és Tancsics Péter kőszegi MSZP szervezet elnök mellett Zuschlag János, országgyűlési képviselő aláírása is.

Szerinte törvényes

Zuschlag János az Index kérdésére azt mondta: eddig nem kapott hivatalos értesítést az ügyről, de véleménye szerint Szabó Bálint a Fibisz törvényesen bejegyzett elnöke Vas megyében. A képviselő közölte, fogalma sincs arról, hogy a neve miként kerülhetett az ügyészség által vizsgált jegyzőkönyvekre. Mint mondta, a vasi szervezetalapítás másfél éve történt, egyébként is 200-300 alapításnál volt jelen, fiktív szervezetekről pedig nem hallott.