Nap
Óra
Perc
FIFA-világranglista: 20.
Keretérték: 32,7 millió euró
Vb-szereplések száma: 7
Legjobb eredmény: csoportkör (1978, 1998, 2006, 2014, 2018, 2022)
Irán az ázsiai selejtező második körében csatlakozott be a küzdelmekbe, ahol csoportgyőztesként jutott tovább. A harmadik körben tíz meccsen szerzett 23 ponttal nyerte meg csoportját Üzbegisztán előtt, így kijutott a világbajnokságra.
Zsinórban negyedik vb-szereplésére készül Irán, ami rekordnak számít az ország történelmében. 2014 óta minden világbajnokságon részt vett, és bár a politikai helyzet miatt felmerült, hogy visszalép az indulástól, ezúttal is ott lesz. Eddig minden vb-n szerzett legalább egy pontot (olykor négyet is), azonban ezúttal nem érné be ennyivel: szeretne végre továbbjutni a csoportkörből.
Mehdi Taremi négy évet játszott rendkívül sikeresen a Portóban, majd az Interbe igazolt, ahol egy szezont töltött el. A 33 éves középcsatár tavaly nyáron a görög Olympiakoshoz szerződött, a csapattal idén a Bajnokok Ligájában is megmérettette magát. Ehsan Hadzsszafi igazi legendának számít Iránban. A 36 esztendős balhátvéd hazája történetének harmadik legtöbbet pályára lépő játékosa. 2008-ban debütált a válogatottban, nem véletlenül viseli ő a csapatkapitányi karszalagot. Alireza Beiranvand az utolsó, de egyáltalán nem kicsi akadály az ellenfelek támadásai előtt. A közel két méter magas, hórihorgas kapus 2024 óta az iráni Tractort erősíti, a válogatottal harmadik vb-jére készül.
Amir Galenui második ízben irányítja Irán válogatottját. 2006 és 2007 között egyszer már szerencsét próbált, majd 2023-ban ismét leült a kispadra. A 62 éves iráni szakember először vezetheti ki világbajnokságra a csapatot.
Mérkőzések 2026-ban:
március 27: Irán – Nigéria 1–2 (felkészülési mérkőzés)
március 31: Costa Rica – Irán 0–5 (felkészülési mérkőzés)
május 29: Irán –Gambia 3–1 (felkészülési mérkőzés)