Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Postabank: nem ússzák meg a versenyhivatali vizsgálatot

2000.11.03. 17:56
Semmiképpen sem kerülhető el, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálja az OTP és a Postabank egyesülését, legyen szó felvásárlásról vagy az együttműködés bármilyen más formájáról - tudta meg az Index.
Ha az OTP a most induló tárgyalások végén felvásárolja a Postabankot, akkor a GVH azt vizsgálja, hogy ez nem hoz-e létre vagy nem erősít-e meg az erőfölényt. Ha végül más formában működnek együtt, akkor a versenykorlátozási tilalom szempontjából elemzik a tranzakciót - mondta az Index kérdésére Németh György, a GVH pénzügyi szolgáltatások irodájának vezetője. ,,A Postabank nagyságrendjéből adódóan a Gazdasági Versenyhivatalt nem lehet kikerülni" - fogalmazott Németh.

Érthetetlen a kormányhatározat

A bizonytalanság oka az, hogy a kormány a minap arról döntött, hogy a többek között a pénzügyminiszter által is támogatott nyílt privatizációs eljárás helyett ,,stratégiai partnert keres" a Postabanknak, és a tárgyalásokat az OTP Bankkal indítja meg. Azt azonban nem magyarázták el világosan, mit értenek a stratégiai partnerkeresés alatt. Felvásárlást? Egyesülést? Részvénycserét? Az Index érdeklődésére kiderült, hogy a témával kapcsolatban nemcsak a bankárok fejében nagy a zűrzavar. ,,Érdeklődjenek az ÁPV Rt.-nél, mi csak a kormányszóvivői tájékoztató szövegét tudjuk ismertetni" - mondták a kormány sajtóirodáján. ,,Nem tudjuk, meg kell várnunk a kormányhatározat hivatalos szövegét" - közölték az ÁPV Rt. Kommunikációs Igazgatóságán. A piac szereplői hajlanak arra az értelmezésre, hogy a vége felvásárlás, esetleg részvénycsere lehet.

A fúzió erőfölénybe hozná az OTP-t

A Versenyhivatal az ügyben akkor kezd vizsgálódni, ha a tranzakció részesei kérelmet nyújtanak be a GVH-hoz. Németh György ennek kapcsán határozottan cáfolta, hogy a hivatal előzetes konkrét elemzést készített volna az egyesülés várható versenyjogi hatásáról. A Magyar Hírlap, majd a Népszabadság ugyanis a héten azt közölte, hogy egy GVH-ban készült anyag szerint a lakossági számlavezetésben, a lakossági hitelezésben és a bankkártyák terén erőfölénybe kerülhet az OTP.

A bankárok ellenmondóan ítélik meg, hogy monopolhelyzetbe kerülne-e a lakossági piacon 42-45 százalékos részesedéssel bíró OTP, ha megszerezné az 5-6 százalékkal rendelkező Postabankot. Németh György ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a GVH annak idején nem engedélyezte, hogy a Matáv megvásárolja a Jásztel nevű helyi szolgáltató céget, amelynek országos piaci részesedése a Postabankénál jóval kisebb volt. Az irodavezető ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ,,nincsenek abszolút küszöbszámok", a döntést a piac részletes elemzése alapján fogják meghozni.