Vilma
-7 °C
4 °C

A vészkorszak áldozatain hahotázott Zuschlag

2004.10.14. 11:27
Zuschlag János közleményben jelentette be, hogy visszalép pártelnökségi jelöltségétől, miután egy tévécsatorna kamerája előtt poénkodott a vészkorszak áldozatainak sorsával. Először az IDF szólította fel képviselői mandátumáról való lemondásra Zuschlagot, majd a Fidesz Kultururális Tagozata emelte a tétet: ők már Arató Gergely és Újhelyi István fejét is követelik.
Hahotázva poénkodott a hidegen és a vészkorszak áldozatainak sorsán az eddig MSZP-elnökségi tagságra is pályázó Zuschlag János. A Fiatal Baloldal Ifjú Szocialisták (Fibisz) alelöke, aki az Országgyűlés gyermek és ifjúsági albizottságának elnöki és a Bács-Kiskun megyei MSZP alelnöki posztját is betölti, a Terror Háza előtt tartott szocialista sajtótájékoztató előtt Marsovszky Balázs budapesti FIB-ISZ elnök társaságában viccelődött a Hír tv kamerája előtt.

Szerencsétlenek

#alt#A felvételek tanúsága szerint Marsovszky Balázs odafordult Zuschlaghoz, és azt magyarázta neki, hogy "hideg van", majd a holokauszt áldozataira utalva hozzátette: "gondold el, hogy ebben az időszakban milyen hideg volt szeren..., szegény embereknek". Zuschlag erre nevetve vágta rá: "á, nekik már nem volt hideg". Marsovszky ezt követően lehülyézte Zuschlagot, aki azonban ekkor már Arató Gergely oktatási minisztériumi államtitkárt kezdte faggatni, hogy új sofőrjével érkezette-e a sajtótájékoztatóra.

Álságos kampány

Zuschlag az Indexnek nyilatkozva azt mondta, nem mond le tisztségeiről. A képviselő közleményt adott ki, amelyben azt írta: "ezúton megkövetek mindenkit, akit felelőtlenül megbántottam, megsértettem átgondolatlan, könnyen félreérthető kijelentésemmel. Tudom és értem, hogy nem méltó a történelem ily szörnyű tragédiájának áldozataival kapcsolatban az általam elmondottakhoz hasonlóan fogalmazni, ezért bocsánatot kérek a magyar társadalom emlékezőitől." Zuschlag hozzátette azt is: belátja, hogy hibája komoly következményekkel jár, ezért visszalép az MSZP elnökségi tagságára való jelöléstől. A képviselő ugyanakkor az üggyel kapcsolatban álságos politikai kampánnyal vádolja "a jobboldalt és az azt kiszolgáló médiumokat".

Szili Katalin látványos bocsánatkértést vár el Zuschlagtól

Szili Katalin MSZP-elnökhelyettes, az Országgyűlés elnöke egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte: az ügyben helyes lenne az etikai bizottság véleményalkotása. A képviselőnek egy látványos bocsánatkéréssel kellene megkövetni mindazokat, akiket ezzel esetleg sérthetett - tette hozzá.

"Én beszélni fogok az ügyben a képviselő úrral (...), és ha megteszi azt a lépést, ami a bocsánatkérést jelenti, akkor én azt gondolom, hogy szükségtelen, de ha nem, (...) akkor azt sem zárom ki, hogy ezt én magam fogom kezdeményezni" - mondta az etikai bizottság eljárásáról Szili Katalin.

Közölte: közszereplő még humor gyanánt sem engedhet meg magának ilyen reagálásokat, főleg ezekben a napokban. Mint mondta, biztos benne, hogy Zuschlag János maga is tisztában van azzal, hogy helytelenül cselekedett, és "magába szállt". Mint mondta, a képviselő országgyűlési mandátumát az eset nem érinti.

Deutsch: határolódjon el a parlament Zuschlagtól

Deutsch Tamás, az Országgyűlés fideszes alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a házbizottság ülésén teszi szóvá az ügyet, kezdeményezve, hogy a parlament határolódjon el a kijelentéstől.

Úgy vélte teljességgel elfogadhatatlan, hogy néhány nappal azután, hogy az Országgyűlés politikai nyilatkozatban ítélte el a náci, a nyilas, a fasiszta nézeteket, egy vezető szocialista politikus ilyen méltatlanul és felháborítóan, sokmillió magyar állampolgár érzéseit semmibe véve viccelődjön. Kijelentette: mindezt "egy semmire nem kötelező, mondvacsinált bocsánatkéréssel nem lehet meg nem történtté tenni". Mint mondta, "hatvan évvel ezelőtt a nyilas keretlegények viccelődhettek így".

IDF: Zuschlag mondjon le

Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) országos elnöksége felszólítja Zuschlag Jánost, hogy mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. "Az IDF álláspontja szerint az MSZP-s politikus a Terror Háza Múzeum előtt október 13-án tanúsított képmutató magatartásával az országgyűlési képviselőségre, ilyen közbizalmi tisztségre alkalmatlanná vált" - szögezi le az IDF elnöksége.

A testület szerint Zuschlag János viselkedésére nincs magyarázat. "A képviselő ízléstelen, érzéketlen megjegyzésével megsértett minden jóérzésű magyar embert" - írják. "Tette mindezt ráadásul Szálasiék - majd Péter Gáborék - hírhedt kínzóközpontja, az egykori "Hűség Háza" előtt" - olvasható az IDF elnökségének közleményében.

A Fidesz három Fibisz vezetőt is lemondatna

A Fidesz kulturális tagozata közleményében arra szólítja fel Zuschlag Jánost, Újhelyi Istvánt és Arató Gergelyt, hogy mondjanak le képviselői mandátumukról. "Súlyos incidens zavarta meg kedden százezrek fájó emlékezését, amikor Zuschlag János MSZP-s képviselő otromba és ízléstelen vicc tárgyává tette a magyarországi holokauszt áldozatait" - áll a dokumentumban.

"A szocialista képviselő származásuk miatt elhurcolt, mindenüktől megfosztott és meggyilkolt honfitársaink fájdalmas emlékét gyalázta meg! Majd, mintha mi sem történt volna - Újhelyi István és Arató Gergely társaságában - az áldozatokra való közös emlékezésről és a fasiszta eszmék elleni összefogásról beszélt" - tartalmazza a közlemény. A Fidesz kulturális tagozata "döbbenetesnek tartja a szocialista képviselőknek a magyarországi holokauszt áldozatai iránti cinizmusát. Az incidens fájdalmasan megvilágítja azt is, hogy ezek a szocialista képviselők pusztán politikai eszközként használják milliók szenvedését és halálát" - írják.

Aláírt

Mint emlékezetes, Zuschlag neve nemrégiben egy fiktív szervezetalapítási ügybe került elő. A képviselő aláírása is ott szerepelt 13 vasi ifjúsági szervezet létrehozásáról szóló okiraton, a Fibisz belső harcaiban fontos szerepet játszó szervezetek többségéről azonban kiderült, hogy valójában nem léteznek. Az egyik vasi fibiszest már vádlottként hallgatta ki a rendőrség, és a Vas megyei Főügyészség nem zárta ki további vádemelések lehetőségét sem.