Katalin
3 °C
9 °C

Nagy mellei miatt mentették fel a japán modellt

2008.03.04. 17:40
Egy garázdaságért már elítélt címlaplány bemutatta a felsőbb bíróságnak, hogy nagy keblei miatt nem tudott volna bejutni a hűtlen férfi lyukas ajtaján, hogy összetörjön mindent. Felmentették.

Nagy mellei miatt eleve képtelen lett volna a betörés elkövetésére, amivel megvádolták, sőt el is ítélték, derült ki kedden a japán címlaplány, művésznevén Serena Kozakura bírósági ügyében, írja az AFP.

Kozakura tárgyalás utáni öröme (AFP) és egy korábbi fotója

A 38 éves modellt tavaly ítélték el garázdaságért, miután egy férfi azt állította, betört a szobájába, és tört, zúzott, mivel egy másik nővel találta. Kozakura tagadta a vádakat, és kijelentette, az ajtó közepén lévő téglalapalakú nyílásba be sem fér.

"Régen gyűlöltem a testem, de most a melleim győztek helyettem a bíróságon" - nyilatkozta a modell az Aszahi csatornának kedden, aki még azt is bemutatta, hogyan nem tudott bejutni az ominózus nyíláson (A videót megnézheti itt!).

Kozakura ügyvédei fellebbeztek, és bebizonyították a felsőbb fokon eljáró bíróságnak, hogy a modellnek a maga 110 centiméteres mellbőségével esélye sem lett volna betuszkolnia magát az ajtón. Az ügyvédek a bizonyításhoz magukkal hoztak egy lyukas falapot.

A modell az újságíróknak elmondta, a bíróság nagyon fegyelmezetten viselkedett, egy rezdülést sem látott az arcukon a bizonyítás során, végül pedig felmentették.