Elhagyta a fogdát a MÁV ÁBE igazgatója

2009. március 12., csütörtök 19:59

Elhagyta a fogdát Kiss Bálint, a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) korábbi igazgatója 55 millió forintos óvadék ellenében.

Kiss Bálintot csütörtök délután hat óra előtt néhány perccel engedték szabadon a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetből, majd beszállt egy rá váró autóba és elhajtott.

Újságíróknak nem nyilatkozott. Kiss Bálintot még tavaly áprilisban helyezték előzetes letartóztatásba, miután a vám- és pénzügyőrség nyomozást indított a biztosító ügyében - egyebek mellett - sikkasztás és csalás miatt.

Kiss Bálintot, a MÁV ÁBE vezetőjét áprilisban vették őrizetbe a pénzügyőrök, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását. A biztosítónál a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a Fővárosi Főügyészség kijelölése alapján különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A VPOP időközben visszautalta a magánszámlákról lefoglalt 660 millió forintot az egyesületnek. A pénzt korábban az egyesület vezetői által létrehozott számlákról foglalta le a VPOP.

A biztosítónál a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is vizsgálódott, először az új kötelező felelősségbiztosítások kötését függesztették fel, de tavaly nyár végén már ott tartott az ügy, hogy a biztosító meglévő ügyfeleinek is váltania kellett. A több milliárdos tőkevesztés miatt bedőlt a biztosító.

Kapcsolódó anyagok:

Előzetesben marad a MÁV ÁBE volt vezetője - 2008.08.14.
Húszezer MÁV-os már váltott - 2008.08.07.
A MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezők közül már közel húszezer biztosított átszerződési kérelmét befogadták a biztosítók.
Postázzák a MÁV-biztosítósok kártörténeti igazolásait - 2008.08.06.
Folyamatosan postázzák a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) levő ügyfeleknek a kártörténeti igazolásokat - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az igazolás - a biztosítókkal történt megállapodás alapján - nem szükséges az átszerződéshez.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!