A 27 éves orángután egy ágat dugott az elektromos kerítés kábelei közé, rövidzárlatot okozva a rendszerben, így ki tudott jutni egy olyan területre, ahol már csak egy betonkerítés választotta el a látogatóktól - közölték az Adelaide városában lévő állatkert munkatársai. A Karta nevű, 62 kilogramm súlyú állat ezután botokból, növényekből és gyökerekből kupacot halmozott fel a kerítés mellett, és azt felhasználva felmászott annak tetejére.
Az orángután az állatkert munkatársainak elmondása szerint nem volt agreszív, és nem jelentett veszélyt a látogatókra, de elővigyázatosságból kiürítették a területet, és bezárták az állatkertet. Végül a készenlétbe helyezett altatólövedékeket sem kellett használni: Karta ugyanis fél óra múlva feltehetően rájött, hogy nem szabadna ott lennie, és visszatért a rácsok mögé - közölte az állatkert kurátora.