Tilos a tűsarkú és a rágó a görög műemlékeknél

2009.05.15. 18:32

Megtiltják a tűsarkú cipők viseletét Görögországban a történelmi műemlékhelyeken, amfiteátrumokban rendezett rendezvényeken. A magas sarkú mellett a rágógumit és az italokat is száműzik a hatóságok. A műemlékvédő hatóságoknak ugyanis elege lett abból, hogy nyáron a sok tűsarkos turista összekarcolja a történelmi helyek márványburkolatát, ráadásul még a rágógumit is kiköpködik.

A szabályt megszegő látogatókat kivezetik a műemlékhelyekről, súlyosabb esetben büntetőeljárás is indulhat ellenük. A becsípett vagy nem megfelelően viselkedő turistákat szintén kivezethetik a történelmi helyekről.

Az ügy már évek óta foglalkoztatja a görög hatóságokat és régészeket. A neveletlen látogatók újra és újra rágógumit ragasztottak az athéni Akropolisz lábánál lévő Heródes Atticus színház fehérmárványára, ami károsítja a több ezer éves követ. Csakúgy mint a hölgyek magas sarkú cipői. A színház két évvel ezelőtti nagytakarításán a restaurátorok 27 kilogramm rágógumit kapartak le a lépcsőkről. Hasonló helyzet uralkodott a Peloponészoszi-félszigeten található Epidaurosz amfiteátrumában.