Előzetesben a százhalombattai bombagyáros
A terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban körözött férfit a Terrorelhárító Szolgálat közreműködésével péntek délelőtt egy budapesti lakásban fogták el. Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője korábban közölte, hogy az őrizetbe vett gyanúsított százhalombattai lakásának alagsori helyiségében több mint egy éve bombák készítésére alkalmas robbanóanyagot és más eszközöket tárolt.
Az ügyészség gyanúja szerint az eljárás alá vont férfi 2009. április 8-án este Százhalombattán azért találkozott az azóta már előzetes letartóztatásba került bűntársával, hogy összeszereljék azt a focilabdába rejtett bombát, amelyet társával Ecsődi László házához akartak szállítani, és ott fel akarták robbantani.
Mind az országgyűlési képviselő ellen tervezett merénylethez felhasználni kívánt, mind pedig a gyanúsított ingatlanánál lefoglalt robbanóanyag alkalmas volt emberi élet kioltására. A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken emberölés előkészületének bűntette és robbanóanyag engedély nélküli készítésével összefüggésben robbanóanyaggal, robbantószerrel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A férfi azt mondta, panaszjogával később kíván élni, majd megtagadta a vallomástételt.