Halálra éheztette lányát egy ausztrál házaspár

2009.06.23. 12:49 Módosítva: 2009.06.23. 13:02
Emberölés vádjával ítélte el kedden az ausztráliai Új Dél-Wales bírósága egy halálra éheztetett hétéves autista kislány szüleit, másik három lányukat védőőrizetbe helyezték.

A 35 éves anya és 47 éves férje, akik neve a másik három lányuk védelmében nem közölhető, ártatlannak vallják magukat az ügyben, mely szerint lányuk 2007-ben hosszú ideig tartó éhezés és elhanyagolás következtében halt meg. Néhány orvos azt nyilatkozta, hogy ilyen súlyos alultápláltsággal még soha nem találkozott.

A lány otthon halt meg, a rendőrséget azután értesítették, hogy az apa ezt a sürgősségi vonalon bejelentette - számolt be az ausztrál Channel 10 televíziócsatorna.

A tárgyaláson az anya, aki ügyvédje szerint gyógyszerfüggő, így sokszor a mindennapi tevékenységek ellátására is képtelen, azt mondta, hogy "sosem fordult meg a fejében", hogy a lánya meghalhat. A szülőkön nem látszott semmiféle érzelem, amikor elítélték őket.

Az anya ítélethozó meghallgatása szerdán lesz, az apa ügyvédje további hat hetet kért, hogy elkészíthessék a pszichiátriai jelentéseket. A pár másik három lánya védőőrizetbe került, az ő állapotukról nem szolgáltak részletekkel.