120 ezren a bécsi melegfelvonuláson
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az osztrák fővárosban a felvonulást, több mint ötven szervezet, politikusok és osztrák hírességek részvételével. A belvároson körbevonuló békés, jó hangulatú menetben ebben az évben is részt vett az egyik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az ellenzéki Zöldek egy-egy kocsija is.
A felvonulást követő beszédekben többen - köztük a két párt szónokai is - az azonos neműek élettársi kapcsolatának jogi elismerése mellett foglaltak állást. A téma már hosszabb ideje napirenden van Ausztriában.
Az idei parádé résztvevői két évfordulót is ünnepeltek. Negyven éve történt az, a melegjogi mozgalom kezdeteként számon tartott esemény, amikor a Stonewall Inn nevű, főleg homoszexuálisok által látogatott bárban végrehajtott rendőrségi razzia után zavargások törtek ki a New York-i Christopher Streeten. A másik évforduló a bécsi melegjogi mozgalomhoz fűződik, ezt harminc éve alapították.