Nem találták meg a kegyetlen gyilkost

2009.10.13. 14:13
Jogerősen felmentette a főnöke megölésével vádolt férfit az előre kitervelten elkövetett emberölés és a kifosztás vádja alól kedden a Fővárosi Ítélőtábla. A hetedik éve tartó ügyben több száz tanú meghallgatása után sincs meg az igazi tettes.

2003. január 24-én az I. kerületi Attila úti lakásában 5 lövéssel megöltek egy vállalkozót. Az ügyben két és fél évig tartó nyomozás után megszüntették a büntetőeljárást, majd a Legfőbb Ügyészség utasítására újrakezdték a nyomozást. Az áldozat egyik volt munkatársát, egy mindenesként foglalkoztatott fiatalembert többször is kihallgatták, először tanúként, majd gyanúsítottként, végül vádat emeltek ellene, de első fokon a Fővárosi Bíróság 2008. április 10-i ítéletével felmentette őt.

Az ügyészség fellebbezése miatt került az eset a Fővárosi Ítélőtáblához, amelyik kedden jogerősen felmentette a vádlottat. A döntés indoklásakor Tóth Éva bíró közölte, a rendőrség, az ügyészség és a Fővárosi Bíróság is következetesen járt el, a nyomozati iratok 12 kötetet töltenek meg és féltucatnyi szakértőt is meghallgattak az ügyben. A vád azonban nem tudta bebizonyítani, hogy a büntetlen előéletű vádlott követte volna el a gyilkosságot.