Őrizetben a két ember halálát okozó sofőr

2010. március 10., szerda 11:47 |

A tragédiát okozó dunakeszi férfi hallgat, szemtanúk sincsenek, pedig a baleset mellett sokan elmentek.

Őrizetbe vették a Dunakeszin halálos balesetet okozó sofőrt, a rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását - közölte a dunakeszi rendőrkapitány. A város határában lévő körforgalomnál előző nap két ember vesztette életét.

A 2-es főút 16-os kilométerénél a körforgalomból szabályosan kikanyarodó Suzukiba rohant egy Audi. A Suzukiban ülő két dunakeszi lakos, egy férfi és egy nő a helyszínen meghalt. Az Audi sofőrje könnyebben sérült.

Kovács László rendőrkapitány elmondta, hogy az ütközés előtt az Audi vezetője eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, oda, ahol a körforgalomból szabályosan kihajtó Suzuki rákanyarodott a 2-es főút Budapest felé vezető szakaszára.

Mivel a tragédiát okozó sofőr, egy 45 éves dunakeszi lakos, eddig nem nyilatkozott, és szemtanúk sem jelentkeztek, szakértők sorának kell kiderítenie, mi és hogyan történt pontosan kedd reggel fél hétkor.

D  TT20100310002

Kovács László szerint megdöbbentő, hogy noha a baleset időpontjában a körforgalmat érintve sokan tartottak munkába, egy egészségügyi dolgozón kívül senki sem állt meg, pedig a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekménynek számít.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!