Még mindig nem áll el az eső Borsodban

2010.05.19. 09:00

Az északi, északkeleti megyékben szerdán is kell csapadékra számítani, az Időkép előrejelzése szerint azonban már csak elszórtan várható gyenge eső, zápor. Éjszaka és hajnalban is folyamatosan esett az eső Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a legsúlyosabb az árvízi helyzet.

Az ország nagy részén még marad a borult égbolt, de a nyugati részeken felszakadozik a felhőzet, és akár hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Országszerte élénk lesz az északnyugati szél, amit erős széllökések kísérhetnek.

A legalacsonyabb hőmérséklet 5-8 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12-17 fok között alakul.

Csütörtökön a Dunától keletre még mindig kell esőre, záporra számítani, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a helyi meteorológiai szolgálat szerint a záporok, zivatarok kialakulásának környezetében akár 15 milliméternyi csapadék is lehullhat.

Nyugaton viszont felszakadozhat a felhőzet, a szél mérséklődik, és néhány fokkal melegszik a hőmérséklet.

A hosszú hétvégén már kellemesebb időre lehet számítani, kisüt a nap és csak elszórtan lesznek záporok, zivatarok. A hőmérséklet emelkedik, 20-25 fok várható.