Elítélték a berlini pókertorna kirablóit

2010. július 1., csütörtök 18:49

Három évnél hosszabb börtönbüntetésre ítélte a berlini pókertornát kirabló négy férfi mindegyikét a német bíróság. A két német, egy török és egy libanoni rabló közül hármat 3,5 évre, egyet 3 év 9 hónap börtönre ítéltek. A 19-21 év közötti elkövetők március 6-án a berlini Grand Hyatt szállodában raboltak ki egy 800 ezer eurós összdíjazású pókerversenyt.

A pisztolyokkal és késekkel felfegyverkezett rablók három perc alatt végeztek, de menekülés közben elejtették zsákmányuk nagy részét. A nyomozás hatalmas erőkkel indult meg a tettesek kézre kerítésére, de végül a bűnbanda úgy bukott le,  hogy jó egy héttel a látványos akció után a csoport egyik német tagja feladta magát és megnevezte társait. A tettesek ugyan rács mögé kerültek, de az elrabolt összegből mindössze 4 ezer euró került elő eddig.

A bíróság az ítélet kihirdetésekor egyben bírálta a torna szervezőit is, mert nem vezettek be megfelelő biztonsági intézkedéseket a 950 fő részvételével zajló esemény lebonyolítására.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés