Baleset miatti torlódnak a debreceni szurkolók

2010. július 28., szerda 18:35

Szalagkorlátnak ütközött egy autó, emiatt torlódik a forgalom az M3-as autópálya 44. kilométerénél, Gödöllő térségében, közölte a rendőrség szerda délután.

A Debrecenből Újpestre, az esti DVSC-Basel BL-selejtezőre tartó
szurkolók miatti várható tumultust megelőzendő igyekeznek mielőbb
elvontatni a kocsit.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
szóvivője elmondta, hogy az eddig tisztázatlan körülmények között
szalagkorlátnak ütközött gépkocsiban senki sem sérült meg, ám a jármű
Gödöllő térségében elfoglalja az M3-as autópálya egyik, a főváros felé
vezető sávját. Emiatt már egy kilométeres a kocsisor - tette hozzá.

Bár igyekeznek a forgalmi akadályt mielőbb megszüntetni, hatalmas
dugó alakulhat ki, ha az érintett szakaszhoz ékeznek az esti, az

újpesti stadionban tartandó futballrangadóra szervezetten utazó debreceni szurkolók.

A rendőrség kéri az utósok fokozott figyelmét, illetve azt, hogy szükség esetén Gödöllő előtt térjenek le az autópályáról, s a régi 3-as úton közelítsék meg Budapestet - mondta a szóvivő.

Az M0-áson is dugó van

Három kamion ütközött össze az M0-ás autóúton, a halásztelki Duna-hídon szerdán kora este. A baleset miatt torlódás alakult ki, a dugó miatt a rendőrök is csak nehezen tudják megközelíteni a helyszínt. Mivel a baleset a hídon történt, egyelőre terelni sem lehet a forgalmat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség kéri, hogy aki teheti, kerülje el ezt az útszakaszt.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!