Oroszlánfóka támadt evezősökre

Sea-Lion-Attacks-on-Humans-2

Megtámadott és megrongált egy 8-as evezős csónat egy oroszlánfóka az új-zélandi Otago kikötőjében. Egy helyi lap csütörtöki tudósítása szerint a támadás pánikot okozott az Otago Egyetem hajójában ülők közt, de az incidensben senki nem sérült meg. A 30 ezer amerikai dollár, átszámítva több mint 5,7 millió forintos 8-as evezős pedig elsüllyedt.

Az Otago Daily Times híradása szerint a megtámadott, vízzel megtelő hajó evezősei kiúsztak a legközelebbi csónakkikötőhöz. "Láttam valami sötét figurát ólálkodni a csónak alatt, amelyik röviddel ezután kissé felemelkedett a vízből, majd feltűnt az oroszlánfóka, és mindannyian megrémültünk" - mondta az Otago egyetem 8-as evezős csónakjának egyik tagja, Matt Smail. A feltehetően hím fóka többször is nekiment az evezős hajónak, két helyen be is törte az oldalát

"A felbőszült fóka kikecmergett a csónakrámpára, ahonnan vicsorogva nézett ránk" - mondta egy másik evezős. A felnőtt méretű oroszlánfókák akár 3 és fél méteres nagyságúak, és mintegy 400 kilogramm súlyúak is lehetnek az új-zélandi környezetvédelmi minisztérium szerint, amely egyúttal arra hívja fel az emberek figyelmét, hogyne közeledjenek a tengeri emlősökhöz.