További Bulvár cikkek
Először mondott negatív véleményt egy tanú Marian Cozmáról, a veszprémi Patrióta lokál előtt meggyilkolt kézilabdázóról. A Veszprém Megyei Bíróságon folyó per csütörtöki tárgyalásán Tar László tanú azt mondta: szerinte Cozma ingatag volt, erősen ittas, alig állt a lábán, és lekezelően viselkedett a lokálban, agresszív azonban nem volt.
Eddig mintegy ötven tanút hallgatott meg a bíróság, és Tar László előtt valamennyien békésnek, barátságosnak jellemezték a román sportolót. Tar László a vallomásában elmondta még, hogy látta, amikor valaki felkapott egy széket a diszkóbeli verekedéskor, majd lesújtott vele. Széket látott a levegőben Lenner Vivien tanú is, illetve azt, hogy üvegszilánkok repültek.
A csütörtöki tárgyaláson az egyik tanú rosszul lett, eszméletét vesztve hanyatt vágódott a tárgyalóteremben. A mentők pillanatok alatt megérkeztek, és ellátták a fiatal férfit. Saját felelősségére maradt a tárgyalóteremben, és tanúvallomást tett.
Egy másik tanú, Németh Dániel azt mondta, hogy a Patrióta lokálban négy-öt "kopasz, kigyúrt, nagy nyakláncokat viselő cigány férfi" állt meg az asztala előtt. "Feltűnőek voltak, feltűnően viselkedtek" - fogalmazott a fiatalember, aki felidézte, hogy hamarosan verekedés kezdődött, és a "feltűnő jövevények" Marian Cozmát ütötték. A sportoló kétszer-háromszor is a földre került, de mindig felállt, majd menekülni kezdett, fel a lépcsőn - vallotta a férfi.
Elmondta azt is, hogy elsősorban a "ferde orrú" (Németh Győző másodrendű vádlott) támadta Cozmát. A tanú emlékezete szerint a kopasz férfiak "körbe forogtak a tánchelyiségben", mintha csak azt kérdeznék, hogy "na, ki kér még", és eközben egy "vékony srácot" többször arcon is csaptak, majd elindultak ők is fölfelé Cozma és a többi kézilabdázó után.
Gabler Dániel tanú szerint "szokásos vendéglátóhelyi balhénak" tűnt az egész dulakodás a Patriótában. A tanú az ügyész kérdésére kijelentette, hogy Marian Cozma "egyáltalán nem volt ittas, és nem dülöngélt". Hasonlóan vallott Végh Attila tanú is, azt mondta, hogy "Marian Cozma békésen táncolt a barátnőjével, és egyáltalán nem dülöngélt". A tanú elmondta, hogy a román sportoló közelében, Ivan Lapcsevics szerb kézilabdázó mellett állt, amikor "számára ismeretlen, kopasz alakok" lökdösődni, majd verekedni kezdtek Cozmával. Utalt arra is, hogy a "fekete pólóst" (Raffael Sándor elsőrendű vádlottat) látta Marian Cozma közvetlen közelében.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölési ügyben hét ember ellen emeltek vádat.