Akiket csak a halál ment meg a rabságtól

Nézem a fehér falra kirakott táblát, rajta a három betűt: „HSR”, és pontosan tudom – ez a felirat Magyarország tízmillió lakosából talán csak néhány ezernek mond valamit. A büntetés-végrehajtásban dolgozók mindenképp ismerik, információimat én is tőlük szereztem. Vagyis: a HSR a „Hosszúidejű Speciális Rezsim” jelölésére szolgál, és a fehér fal mögött egy olyan cellasor húzódik meg a szegedi Csillag börtön legfelső szintjén, ahova a legrettegettebb gyilkosokat költöztetik be.

A Csillag szigorúan elzárt övezetébe lépve előbb pontos számokkal, adatokkal avatott be a HSR titkaiba Volford Róbert bv őrnagy, a büntetés-végrehajtási osztály vezetője.

"A HSR-t 2005. október végén adták át, az első fogvatartottakat november elején költöztették a különleges biztonsági szempontok alapján kiépített objektumba" – mondta el az őrnagy. Már az induláskor pontosan tudták, tulajdonképpen egy kísérleti minibörtön jött létre a Csillagon belül, ahol ezernyi megválaszolatlan kérdés merülhet fel. Hogyan viselik a rabságot olyan elítéltek, akik tudják: őket csak a halál menti meg rabságukból? Milyen módszerekkel lehet elérni, hogy az itt élők ne csak vegetáljanak, hanem megpróbálják hasznosan eltölteni az idejüket? Vajon kivált-e dühöngő agressziót a HSR-be bezártakból az örökös rabság tudata, és ha igen, miként lehet megfékezni őket? Mennyire lehetnek veszélyesek a rabok őreikre? – sorolta az őrnagy. De milyen helyre is kerül az, aki a bűnözői körökben rettegve emlegetett HSR lakója lesz?

A HSR-körlet összesen 343 négyzetméter alapterületű, amihez egy 15,6 négyzetméteres sétaudvar kapcsolódik a Csillag tetején, ahonnan a rabok nem látnak rá a városra, csak az eget kémlelhetik. A zárkák közel 9 négyzetméteresek, a közösségi helyiség, ahol például főzhetnek, tornázhatnak is, 45 négyzetméteres. A legnagyobb területet egy közlekedő folyosó foglalja el (109 négyzetméter), a zuhanyzó 11 négyzetméteres. Mivel ma már telt házas a HSR, összesen 13 elítélt, köztük 9 tényleges életfogytiglanra ítélt (ahogy itt mondják: TÉSZ-es) és 4 olyan életfogytiglanra ítélt él itt szigorú napirend szerint, akik évtizedek múlva szabadulhatnak.

Szó sincs arról, hogy az itt raboskodók végig lustálkodják a napjaikat. Egy átlagos munkanapon 5 óra 15-kor veri szét álmukat az ébresztő, majd 5 óra 50-ig kell végezniük a tisztálkodással és a zárkarend kialakításával. Következik a reggeli, a gyógyszerosztás, majd 6 órakor létszámellenőrzést tartanak. Ezt követően kezdődik az egyik legfontosabb programpont, a szabad levegőn tartózkodás. Ez nem azt jelenti, hogy mind a 13 rab egyszerre megindul sétálni. A különleges biztonsági intézkedések között ilyen rendelkezések vannak:

„A körleten egyszerre maximum két fő elítélt mozgatható, a foglalkoztató helyiségben is egy időben csak két elítélt tartózkodhat, a szabad levegőn tartózkodáson szintén maximum két elítélt vehet részt egyszerre. Az elítéltek részére a szabad levegőn tartózkodás a körleten belül kialakított, ráccsal zárt, bekamerázott sétaudvaron történik. A zárkákat két körletfelügyelő jelenlétében lehet kinyitni, az elítélteket két felügyelő kíséri.”

Tehát a rabok párosával sétálhatnak, miközben társaik legjobb esetben kintről küldött csomag felbontásának örülhetnek, netán átvehetik a börtön boltjából, saját megtakarított pénzükből rendelt árukat, telefonálhatnak, vagy éppen ruhacserén esnek át. A napirend részét képezi még a terápiás foglalkozás, oktatás, képzés, az ebéd utáni szilencium, a zárkában végzett munka és szabadidős tevékenység. A vacsorát létszámellenőrzés követi, este 8-kor takarodó, de ezt követően hétköznapokon 11 óráig, pénteken egy óráig nézhetik a tévét.

Televízió minden zárkában van, és az elítéltek tucatnál is több csatornát nézhetnek.

"Tudom, ez sokaknak nem tetszik odakint. De bármennyire is súlyos bűnöket követtek el, mi embereket őrzünk, akiket vagy örök, vagy évtizedekig tartó rabságra, nem pedig vegetálásra ítélt a bíróság.  Az úgynevezett totális rezsim ismerőjeként mondhatom: nem csupán emberiességi szempontok miatt kínáljuk fel az emberi élethez méltó lehetőségeket, hanem biztonsági okok miatt is. Nálunk mindennél fontosabb a biztonság" – hangsúlyozta Volford őrnagy.

"El tudja képzelni, milyen pokol szabadulna itt el, ha középkori módszereket alkalmazva őriznénk az elítélteket? Akkor kerülne csak igazán sokba a felügyeletük, ha pontosan tudnák: bármelyik pillanatban újra ölhetnek, csak bosszút álljanak őreiken, netán egymásra rontva vezetnék le a felhalmozott feszültséget. Mert feszültség van bőven, éppen ezért rendkívül szigorú megfigyelés alatt áll minden foglyunk, és ha látjuk valamelyiken, hogy a kiborulás határára ért, azonnal pszichológus, orvos segítségét kérjük, netán más körletbe költöztetjük át. Hogy ez minél kevesebbet fordulhasson elő, növény- és állatterápiát is bevezettünk. Az elítéltek virágokat kérhetnek, amit gondoznak, ahogy arra is van lehetőségük, hogy tengerimalacot neveljenek a zárkájukban. Az ilyen kedvezmény megvonásának lehetősége ezerszer jobb fegyelmező erő, mint a totális tiltás."

Valóban: a HSR-körlet központi folyosója jobban hasonlít egy gondosan ápolt kis botanikus kerthez, mint fegyházhoz. De vajon vigasz ez azok számára, akiket örökre ide zártak? – fogalmazódik meg a kérdés, amikor engedélyt kapok, hogy két elítélttel beszélgethessek. A rab a közösségi helyiségben ül le egy őr kíséretében, majd rázárják a rácsot, azon keresztül tehetem fel kérdéseimet, miközben a hátam mögött is őr figyeli az elítélt minden mozdulatát.

Mielőtt feltehetném az első kérdésemet, még egyszer tisztázzuk a beszélgetés feltételeit. A rács túloldalán ülő ugyanis már korábban, az engedélyek megkérése idején közölte, csak akkor hajlandó a beszélgetésre, ha a neve és az arca nem jelenik meg a riportban, és arra sem kérdezek rá, milyen bűncselekmény miatt ítélték el. Természetesen próbálkozom, hátha enyhít a szigoron, de ő, akárcsak később a másik elítélt is, azt mondja: vagy így, vagy sehogy. Egyikük egyébként egy rövid indoklással is szolgált: minek erről beszélni, úgyis tudják, hogy gyilkos itt a HSR-en mindenki. Megegyezünk abban, hogy egyikük Pál, másikuk Samu néven kerül a jegyzetblokkba.

Pál, aki 26 évesen szűrhette le a bíró szavaiból: örökre rács mögé zárták, már az első mondataiban bejelentette: bár már hét éve fogoly, nem törték meg a börtönévek. „Elfogadtam a helyzetemet, nem akarok búslakodni, mert csak a saját életemet keseríteném meg ezzel” – fogalmaz, majd a céljairól beszél.

"Rövid és hosszú távú célokat tűzök ki magam elé. A rövid távú lényege az, hogy minden napomban találjak valami örömet, tartalommal töltsem meg. Az időm nagy részét munkával kötöm le. Promóciós anyagokat, dobozokat készítünk a zárkában, mikor mi akad. Általában napi négy órát melózok, de ha szükség van arra, hogy egy megrendelés időre elkészüljön, többet. Pedig csak nevetséges összeget lehet keresni. Én például legutóbb egy hónapi munkámért 3100 forintot kaptam.

Olvasni is nagyon szeretek, azzal is telik az idő. Amikor bekerültem, ponyvaregényekkel kezdtem. Azóta eljutottam a magyar klasszikusokig, de nagyon kedvelem Robert Merle és Hemingway írásait is. A költők közül Nagy László a kedvencem. A sport, a testem edzése nagyon fontos. Az esti zárás után egy órát tai chivel relaxálok, emellett még két órát sportolok. Kézi súlyzóval, húzódzkodással, helyben futással edzem a testem, mert biztos vagyok benne, hogy egyszer igenis ki fogok szabadulni innen, és akkor még szeretnék egészségesen leélni jó pár évet. Ez a hosszú távú terv: túlélni a börtönt.

Pál többször is megismétli: igenis lát esélyt a szabadulásra, hozzanak bármilyen törvényt a Parlamentben, olyan szabály nincs, amit 20-30 évre előre be lehetne betonozni. Szerinte a tényleges életfogytiglant egyszer felváltják határozott idejű büntetéssel, ami lehet mondjuk 30 év, és akkor 55 évesen már kint is lesz. Hogy a halál, netán az öngyilkosság foglalkoztatná? „Ugyan, ez meg sem fordul a fejemben” – mosolygott. Azt mondta, régen megbánta a tettét, ami a HSR-ig juttatta. Ami meg a szökést illeti: "Szerintem minden hosszú időre elítélt rab fejében megfordul a gondolat, hiszen a szabadságvágy olyan erős, hogy minden más érzést legyőz" – vélekedett Pál, akit arról is faggattam, ha lehetne három kívánsága, mi lenne az? "A szabadság, mi más? Kikerülni innen, és utána a többi már majd kialakulna." Barátra számíthat-e a rácsok mögött? "A Csillag nem az a hely, ahol igaz barátságok szövődhetnek. Tudomásul kell venni, hogy a HSR-en még él rajtam kívül 12 ember, őket el kell fogadni, ennyi az egész. Kint három barátom is segíti a családomat, be szoktak jönni hozzám, rájuk mindig számíthatok."

A TÉSZ-ről beszélgetve Pál elmondta: a többiek elfogadták, hogy élnek a Csillagban rabok, akik a jelenlegi törvények szerint nem szabadulhatnak. Nem tekintik őket különleges személynek, de selejtnek, söpredéknek sem.

"Egyébként erről majd többet megtudok, ha kiengednek a HSR-ből. Mert az a tervem, hogy kikérem magam normál körletre, ugyanis erre van lehetőség. Szeretnék önfenntartó lenni, és ott jobban lehet keresni, gyorsabban telnek a napok is, zajlik az élet. A HSR ugyan nyugalmat biztosít, de most már úgy érzem, rám nőnek a falak, kezdek belefásulni. Itt mindig ugyanazokkal találkozom, egy idő után már feszül az ideg, a kis problémákból is nagy lesz" – mondja. Aki utolsó kérdésemre,mi hiányzik legjobban a kinti életből, csak ennyit mond: "Minden, ami a szabadság része. Az emberi kapcsolatok, a barátságok, nők. Soroljam még?"

Samu, a másik elítélt így foglalta össze a terveit: "Teljenek a napjaim problémamentesen, emberként, mintha kint lennék. A rabságot nem túlélési gyakorlatnak fogom fel, nem kell itt küzdeni. Persze nekem is eszembe jut, hogy hasznosan töltsem el az időmet, már az is megfordult a fejemben, hogy tanuljak, netán egy főiskolát is végezzek, mondjuk a teológiát. A szabaduláson meg egyszerűen nem gondolkodom, mert egyre kevesebb esélyt látok rá, a kormányváltás óta meg szinte semmit. De nem kezdem el magamat sajnálni sem, mert akkor belefásulnék, közönyös lennék, és azt nem akarom. Mint ahogy a halál gondolata sem foglalkoztat, az öngyilkosság meg végképp eszembe sem jutna."

És a szökés? "Tudom, furcsán hangzik egy TÉSZ-es szájából, aki emberölésért van benn, de a bűnözés nem az én világom. Ami történt, megtörtént, de nagyon megbántam, újabb bűnt soha nem követnék el. És a szökés is egy olyan dolog, ami bűnnel járna, erőszakhoz vezetne. Én pedig nem tudnék rátámadni egy olyan emberre, egy őrre, aki éveken át gondoskodik rólam, mert hát itt ez történik, nem igaz? Még ha egyedül lennék az udvaron, és kinyílna a kapu, akkor se sétálnék ki. Hova menjek? Családomra, barátaimra hozzam a bajt, vagy fagyjak meg valahol a pusztán? Pedig én is nagyon vágyom a szabadságra, ha teljesülhetne három kívánságom, elsőként azt kérném. Aztán a munkát és egy szerető családot. De hát ez csak álmodozás.

Samu kedvenc időtöltéséről is beszélt: "Ha van munkám, azzal jól elvagyok, sétára is szívesen megyek, de a legnagyobb örömet a főzés adja. Olyan ételeket készítek, természetesen a saját pénzemből, amilyeneket otthon is ettem. Kedvencem a lecsó, a tejfölös gombapaprikás nokedlivel, a székelykáposzta és a szilvás gombóc. Olvasni, tévézni nem szoktam valami sokat. De azért erre is szánok néha időt, elolvastam A kőszívű ember fiait, a Munkácsy Mihály életéről szóló Aranyecsetet és A Nap szerelmesét, meg olvastam Móricz Zsigmond-regényeket, Fekete Istvántól is állatokról meg a vadászatról szóló könyveket. Ha a tévé elé ülök, leginkább a híradó érdekel, meg a vígjátékok.

Samu szerint aki a HSR-ben barátkozni akar, annak nem lehetnek nagy igényei. "Nem őszinte a börtönvilág, meg egyébként sem igazán bízom másokban. Nem is kívánkozom el a HSR-ből. Nekem ne hazudják a szemembe, hogy mennyire sajnálnak, mert TÉSZ-es vagyok, aztán meg a hátam mögött összesúgjanak: na, ez is miért nem akasztja fel inkább magát. Így aztán, ha lehet, maradok itt, dehogy akarok én átmenni nagyzárkába, ahol másokhoz kell alkalmazkodnom. De egyelőre azt sem tudom elképzelni, hogy a HSR-ben öregszem meg".

Hogy a kinti létből mi hiányzik? "Hát mi hiányozna? Maga az élet. Az, hogy kint dönteni kell szinte minden percben valamiről, és minden döntésnek megvan a maga tétje. Az élet kihívásai, azok hiányoznak. Szóval ilyesmik jutnak eszembe. Itt a HSR-ben meg már azt is díjaznám, ha moshatnék magamra, és én vasalhatnám ki a saját nadrágomat."

A Csillag, hivatalos nevén a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, Kiszely Pál dandártábornok a rács másik oldaláról látva a HSR és a TÉSZ gondjait, elmondta: a bűnök és a büntetések mind súlyosabbak, egyre több olyan rab érkezik Szegedre, akiket extrém hosszú időre ítéltek el, egyre nő az a csoport, amely kiemelt őrizetet igényel, miközben a Csillag túlzsúfolt.

"Most még rendezettnek minősíteném a helyzetet, oda tudunk figyelni minden TÉSZ-esre, fizikailag és pszichikailag is válogatott legénység teljesít szolgálatot a HSR körleten. Ennek köszönhető, hogy a várakozással ellentétben komoly atrocitás nem fordult elő, őrre nem támadt még senki, a játékszabályokat a fogvatartottak elfogadják. Már csak azért is, mert pontosan tudják: a legkisebb fegyelmi vétség büntetéssel, a kedvezmények elvonásával, végső esetben minden komforttól megfosztott magánzárkás elzárással járhat. Hároméves parancsnokságom alatt mindössze egy pofon csattant el a HSR-ben. Viszont öngyilkosság történt korábban. 2007-ben és 2008-ban egy-egy foglyunk felakasztotta magát. Szerencsére azóta senki sem roppant össze teljesen. És beszámolhatok egy szökési kísérletről is 2006-ból, ami csak nagyon gyenge próbálkozás volt, a kijutni akaró két fogoly az ablakot akarta kifeszíteni, de nem sok kárt tudtak tenni benne. Mindenesetre olyan nyílászárókat szeretünk fel a HSR-ben, amelyek a legkisebb rongálás esetén azonnal riasztanak."

"A különleges őrzésre tervezett HSR már megtelt, miközben a Csillagban 2011 tavaszán az ország úgy 250 életfogytiglanra ítéltjéből 190-et őrzünk – mondta a tábornok. – Ezért nagyon bízunk abban, hogy hamarosan más börtönökben is kialakítanak különlegesen őrizhető körleteket. Nincs más út, költeni kell a börtönökre, akkor is, ha sokan úgy látják, így is rengeteg pénzt emészt fel a büntetés-végrehajtás. A foglyok őrzése valóban nem olcsó. Egy TÉSZ-es esetében napi 15 ezer forintra is kijön fejenkénti költség, hiszen mindent összevetve közel 30 fős személyzet gondoskodik itt a biztonságról. De egy átlagos rab elzárása is 8 ezer forintjába kerül minden 24 órában az államnak. A kint élő tisztességes emberek biztonsága érdekében erre akkor is áldozni kell, ha sok pénzt emészt fel. Ha az idő úgy kívánja, még többet is, mint napjainkban. És én úgy látom: ez az idő már elérkezett."