A konyhában akart atomot hasítani, letartóztatták
Konyhájában próbált atomot hasítani egy svéd férfi, akit letartóztattak furcsa hobbijáért.
Richard Handl szerdán mondta el az AP amerikai hírügynökségnek, hogy rádium, amerícium és urán volt nála dél-svédországi társasházi lakásában, amikor a rendőrség felbukkant és letartóztatta nukleáris anyag jogosulatlan birtoklásának vádjával.
A 31 éves Handl hónapok óta próbált otthon atomreaktort összerakni, sőt kísérleteiről blogot is vezetett, amelyben leírta, miként hozott létre a kályhában egy kisebb leolvadást.
Csak egy idő elteltével gondolt arra, hogy talán nem legális, amit tesz. Ekkor elküldte erre vonatkozó kérdését az illetékes svéd hatósághoz, amelyik válasz helyett a rendőrséget küldte ki hozzá.
A rendőrség nem kommentálta az esetet, maga Handl azt állítja, hogy nem mértek veszélyes sugárzási szintet lakásában a rajtaütéskor.