Leégett egy veszprémi fröccsöntőüzem

2011.08.17. 19:21 Módosítva: 2011.08.18. 08:18
Teljesen leégett egy polisztirolt gyártó üzem Veszprémben szerdán este, a tűzben senki nem sérült meg, és az eddigi mérések szerint nem kerültek a levegőbe egészségre ártalmas anyagok.

A Videoton Ipari Parkban a Wolters Hungaria Kft. kétezer négyzetméteres bérelt üzemcsarnoka gyulladt ki eddig ismeretlen okból, az ötös, kiemelt fokozatú tűz oltásában több település tűzoltói vettek részt, tizenöt járműfecskendővel, húsz vízsugárral. A tűz nyomán az üzem teteje beszakadt, és nagy mennyiségű, sűrű fekete füst szállt fel, amit a Balaton partjáról is látni lehetett.

A tűzben több mint tíz tonna polisztirol égett el, és ezer foknál is magasabb hőmérséklet keletkezett, amelyben megolvadtak a vasszerkezetek.

Illés Zoltán, a vidékfejlesztési tárca környezetért felelős államtitkára a helyszínen közölte, hogy az esti és az éjszakai mérések szerint nem került a levegőbe mérgező anyag. Hozzátette: a mérések több ponton zajlanak, és csütörtökön is folyamatosak lesznek.

Az államtitkár utasította a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséget, hogy mozgó mérőlaborja csatlakozzon a veszprémi katasztrófavédelem mérőkocsijához, ellenőrizzék a környezetvédelmi szempontból fontos anyagok jelenlétét, különös tekintettel a szénmonoxidra, a nitrózus gázokra és az aromás szénhidrogénekre.

Jelezte, a méréseket abban a reményben végzik el, hogy nincsenek a levegőben például aromás szénhidrogének, amelyek a benzol és a pvc-műanyagok égésekor keletkeznek. Megjegyezte, hogy ha csak polisztirol égett, akkor nincs ilyen veszély.

Korábban Németh Tamás alezredes, a Veszprém megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a levegő szennyezettségét folyamatosan mérik, mérgező anyagot nem találtak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte, hogy a leégett üzem 15 kilométeres körzetében végez méréseket a veszélyhelyzeti felderítő csoport, és a mérések nem mutattak ki az emberi szervezetre ártalmas anyagot.

Az OKF tájékoztatása szerint az üzemből huszonöt gázpalackot hoztak ki a tűzoltók, és egy 30 köbméteres gőztartályt is hűteni kellett a beavatkozás során.

A tűz okát a rendőrség és a tűzoltóság vizsgálja.

Az oldalról ajánljuk

  • Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.

március 4., 08:18

  • Sport
Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből

Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből

Előjött a tehetség a verőlegénynek kinéző férfiból.

20 perce

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.

március 4., 07:23

  • Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Bemutatjuk a két politikust.

március 4., 08:32

  • Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.

március 4., 08:53

  • Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.

március 4., 08:58

  • Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

Árvízveszélyes helyzet alakult ki.

március 4., 08:39

  • Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.

március 4., 08:18

  • Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.

március 4., 08:35

  • Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.

március 4., 09:11

  • Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.

március 4., 05:54

  • Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.

március 4., 09:12

  • Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.

március 4., 06:59

  • Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.

március 4., 06:06

  • Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.

március 4., 07:03

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.

március 4., 07:04

  • Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.

március 4., 09:28

  • Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.

március 4., 06:18

  • Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

A többség még mindig folytatná a harcot.

március 4., 06:30

  • Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.

március 4., 06:14

  • Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.

március 4., 06:12

  • Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.

március 4., 06:16

  • Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.

március 4., 06:18

  • Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.

március 4., 06:51

  • Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.

március 4., 06:15

  • Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.

március 4., 06:16

  • Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.

március 4., 07:46