1,2 milliárdot loptak a pénzszállítóból

2011.12.01. 20:14

Több mint egymilliárd forint, vagyis az eddigi legnagyobb magyarországi zsákmány lehet annál a sofőrnél, aki a gyanú szerint szerda délután Budapesten ellopta az általa vezetett pénzszállító autót az abban lévő készpénzzel együtt.

A kirabolt pénzszállító
A kirabolt pénzszállító
Fotó: Lakatos Peter

Az MTV az esti Híradóban közölte, hogy 1 milliárd 200 millió forint lehetett abban a járműben, amelyet a rendőrök egy I. kerületi garázsban találtak meg üresen. A korábbi legnagyobb rablásnál 600 milliót vittek el.

A II. kerületi, Medve utcai CIB Bank előtt álló pénzszállító autó vezetője nem várta meg társát, aki bement a bankfiókba, hanem a napi bevétellel távozott. A menekülő sofőr a Brinks nevű biztonsági cégnél dolgozott. A Híradó keresésére a cég ezt nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A Híradónak Német Ferenc, a Személy- és Vagyonvédelmi Szakmai Kamara elnöke arról beszélt: ünnep előtt nagyon sok a munka, így elképzelhető, hogy bevonnak olyan járműveket is, amelyek nem felelnek meg minden előírásnak. Azt nem tudni, hogy ez az autó megfelelt-e a követelményeknek, ezt még vizsgálja a rendőrség.

A BRFK csütörtök reggeli adatai szerint a pénzszállító autó sofőrje lopta el a pénzt az I. kerületi Donáti utcában szerda este megtalált járműből, ezért sikkasztás miatt országos elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 37 éves Lőrincz Róbert szerdán 16 óra 45 perc körül a munkavégzéséhez használt, általa vezetett gépkocsit a II. kerületi Medve utcából eltulajdonította, az I. kerületi Donáti utcába hajtott, majd a járműben lévő pénzt elvitte. A bűncselekmény elkövetése után a férfi egy 1992-es évjáratú, fehér színű, CPV-151 forgalmi rendszámú, Volkswagen Passat típusú személygépkocsival távozott a helyszínről.

A férfi szerda délután a gépkocsit akkor lopta el a Medve utcából, amikor társa bement egy bankfiókba, hogy átvegye a pénzszállítmányt; ő ekkor a járművel a Donáti utcába hajtott egy teremgarázsba, magához vette a pénzt, majd egy gépkocsival elhajtott. Mindezt az utca térfigyelő kamerái is rögzítették.

A BRFK szóvivője nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a sofőr a saját kocsijával vagy egy lopott autóval menekült-e el, és arról sem adott tájékoztatást, hogy a járműben mennyi pénz lehetett, és melyik biztonsági cég alkalmazottja a gyanúsított.

A szóvivő nem kívánta megerősíteni azt a korábbi információt sem, amely szerint a jármű egyik ülésén egy fegyvert találtak volna, és arra a kérdésre sem válaszolt, hogy a gyanúsítottnál lehet-e fegyver.