Mária
-6 °C
-2 °C

Átverték a rendőrök a nyomravezetőt

2001.07.19. 20:30
Fantomkép alapján egy gyilkosság gyanúsítottjához vezette el a nyomozókat egy erdőkövesdi férfi, ám a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nem óhajtja kifizetni a beígért kétszázezres jutalmat. A rendőrség munkatársai úgy vélik, csak akkor kellene fizetniük, ha alapos gyanú alapján mutatta volna meg az elkövetőt. Ez azonban nem állt fent, mivel a gyanúsított a nyomozóknak tette a beismerő vallomást. A hoppon maradt segítő vigaszdíjul huszonegyezer forintot kapott.
A rendőrségi felhívásban ígért kétszázezer forintos nyomravezetői díj helyett csupán nettó huszonegyezer forintot fizetett egy gyilkosság nyomravezetőjének a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. Az erdőkövesdi férfi a felhívásban közzétett információk alapján felismerte a keresett személyt, majd saját maga vezette el a rendőröket a szintén erdőkövesdi gyanúsított lakásához, aki azóta beismerő vallomást is tett.

A rendőrök most azt állítják, hogy a nyomravezetőnek kitűzött díj, alapjában "úgynevezett bűnügyi célú díjkifizetésnek" minősül, ilyen összeget pedig csak annak lehet kifizetni, akinek információja az alapos gyanút támasztja alá. A zsaruk úgy véli, hogy ebben az esetben ez nem így történt, mert a rendőröknek ki kellett hallgatniuk a tettest.

Fantomkép alapján kérték a lakosság segítségét

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság június 30-án felhívást tett közzé. Ebben a lakosság segítségét kérték egy 49 éves pétervásárai vállalkozó gyilkosának felkutatásához. A férfit június 29-én vérbefagyva, holtan találták otthonában. A közleményben szerepelt a gyanúsított személyleírása, és az is, hogy a feltételezett elkövető egy kék vagy zöld színű kerékpárral távozott a helyszínről. A rendőrség fantomképpel is ellátta a sajtót.

Végezetül tudatták, hogy a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a nyomravezetőnek kétszázezer forintos díjat tűzött ki. Az erdőkövesdi nyomravezető a körözött személy felismerésének előzményeiről elmondta, hogy az őrizetbe vett férfinak, akit a faluban gombás Laciként emlegetnek, pénz szűkében lévén adta el biciklijét egy éve huszonötezer forintért.

Utóbb lehetősége nyílt rá, hogy visszavásárolja a járművet. Az ügyletre a gyilkosságot megelőző napon került sor. - A presszóban átadtam érte négyezer forintot, Laci bácsi pedig rögtön megvette egy ismerősöm kék női bringáját ezerötszázért - mondta. Így, amikor a felhívást olvasta, és a fantomképet látta, rögtön tudta, kit keres a rendőrség. Erről tájékoztatta rendőr ismerősét, majd beült a kiérkező járőrautóba és megmutatta a feltételezett gyilkos lakóhelyét is. A gyanúsítottat a rendőrök el is fogták.

A rendőrök arattják le a babérokat

A nyomravezetőt az őrizetbe vétel után két héten át nem kereste senki, ezért felhívta a rendőrséget, érdeklődve: mikor veheti át a jutalmat. - Július 17-én behívtak a pétervásárai őrsre, ahol egy borítékban átnyújtottak 21 ezer forintot, mondván jó lesz nyaralni, különben örüljek ennyinek is, mert nem jár a nyomravezetői jutalom - számolt be a csalódott férfi az ez után történtekről. A rendőrség június 1-én közleményt adott ki, miszerint alig két nap alatt sikeresen kézre kerítették a tettest, aki máris beismerő vallomást tett.

Szemerszki János alezredes, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának vezetője elismeri, hogy az erdőkövesdi férfi vezette nyomra a rendőrséget, ám szerinte ennek alapján még nem lehetne bizonyítani a bűnösséget, ahhoz még a tettes beismerő vallomására is szükség volt. Véleménye szerint a nyomravezető csak akkor kaphatja meg a díjat, ha olyan bizonyítékkal tud szolgálni, amely megalapozza a bűnösség gyanúját, például megmutatja a gyilkosságnál használt eszközt. Ebben az esetben a bejelentő nem szolgált ilyennel.

A nyomravezető ügyvédhez fordul

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője méltányosságból jóvá hagyta az állampolgári segítség honorálásául a bruttó 31 ezer forint kifizetését. A nyomravezető mindezt úgy értelmezi, hogy ezek szerint a pénz csak akkor járt volna neki, ha ő végzi el a rendőrség munkáját, netán személyesen kíséri be a tettest. Az eljárás szerinte méltánytalan, ezért ügyvédhez fordult.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!