Vilma
-8 °C
3 °C

Madárinfluenza: Magyarország nincs veszélyben

2005.10.10. 11:32
Románia keleti országrészének több megyéjében beutazási tilalmat rendeltek el madárinfluenza gyanúja miatt, a kórokozó jelnlétét azonban az eddigi laboratóriumi vizsgálatok nem igazolták. "Állategészségügyi problémáról és nem humánbetegségről van szó" - hangsúlyozta egybehangzóan a magyar egészségügyi és az agrárminiszter. A múlt heti romániai fertőzések miatt Magyarország importtilalmat vezetett be a Romániából származó baromfihúsra, élőállatra, vágott állati testre és termékre, ide értve a tollat is. Szakemberek szerint a hazai kereskedelemben kapható szárnyasok húsa a megfelelő sütés-főzés után nem jelent veszélyt a fogyasztóra.

Jelen pillanatban állategészségügyi problémáról és nem humánbetegségről van szó - hangsúlyozta mind az egészségügyi, mind pedig az agrárminiszter azt követően, hogy a Romániában talált madárinfluenza-gyanús esetek kapcsán megbeszélést folytattak a miniszterelnöknél a madárinfluenza elleni védekezésről.

A múlt héten egy romániái gazdaságban 53 csirkénél és 47 kacsánál madárinfluenza-gyanú merült fel. 40 kacsa és egy csirke elhullott, a többi nem mutatott klinikai tüneteket. Az EU járványügyi biztosa arról informálta a magyar mellett az EU-tagországok főállatorvosait, hogy a szerológiai vizsgálat pozitív volt és megkezdték a virológiai vizsgálatot is. A szerológiai vizsgálat azt jelenti, hogy a vizsgálati anyagban találnak olyan antigént, ami azt mutatja, az állat valaha találkozott influenza-vírussal. Ez nem azt jelenti, hogy ott van, hanem, hogy valaha találkozott vele - mondta Bújdosó László főállatorvos. Hozzátette: a szerológiai vizsgálat nem elég, azt egy virológiaival is meg kell erősíteni, hogy kiderüljön, éppen aktuális fertőzésről van-e szó.

Fogyasztható a sülthús

Rácz Jenő egészségügyi miniszter hangsúlyozta: a lakosság preventív madárinfluenza elleni oltására nincs szükség. Gráf József földművelésügyi miniszter elmondta: egyelőre alacsony a kockázata annak, hogy a vadmadarak is hordozzák a vírust, de az Európai Unió tagállamai, így Magyarország is figyelemmel kíséri mind a háziszárnyas-, mind a vadmadár-állományt. Folyamatos a kapcsolattartás a magyar és a román hatóságok között - tette hozzá.

A romániai mintákon végzett vizsgálatok egyébként eddig nem mutatták ki a madárinfluenza vírusának (H5N1) jelenlétét- mondta egy háttérbeszélgetésen Bújdosó László, országos tisztifőorvos. Az egész világot érintő járvány csak akkor alakulhat ki, ha a H5N1 vírus valamely emberi influenzát okozó vírussal való találkozást követően új kórokozóvá alakul, ez azonban nem történt meg.

Bár eddig a magyar közegészségügyi hatóságok semmi arra utaló jelet nem találtak, hogy a magyar szárnyasállományt veszélyben lenne december 31-ig folytatják a megfigyeléseket és 11 ezer szárnyast vizsgálnak meg, valamint ellenőriznek 1860 állattartó telepet - jelentette be Süth Miklós főállatorvos. Nem kell tartani attól sem, hogy a vadmadarak közvetítésével hozzánk kerül valamilyen kórokozó. A veszélyeztetett Duna-delta vidékén élő madarak ugyanis vonulásuk során elkerülik Magyarországot - közölte a főállatorvos. A szakemberek szerint a háziasszonyoknak sincs félnivalójuk: a sütés-főzés után az állatok, így a baromfik húsa fogyasztható. A madárinfluenza-vírus cseppfertőzés útján terjed, így elsősorban azok vannak veszélyben, akik olyan tenyésztő, feldolgozó üzemben dolgoznak, ahol nem tartják be a higiénés és munkavédelmi előírásokat.

A határon átvizsgálják a hússzállítmányokat

A magyar-román határon minden óvintézkedést megtettek; megtiltották minden baromfiból származó készítmény behozatalát az országba, de a repülőtereken is átvizsgálnak minden csomagot, amelyeket Romániából, illetve a Távol-Keletről kívánnak behozni. Egy kérdésre a földművelésügyi miniszter elmondta: eddig hat szállítmányt tartottak vissza a magyar-román határon, amelyeknek egyébként nem Magyarország lett volna a célországa.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter elmondta: "Az intézkedési terv úgynevezett nulladik fázisában vagyunk", hiszen a betegség emberről emberre még nem terjed. A megelőzési intézkedések között szerepel, hogy a kormány megrendelte a megfelelő mennyiségű gyógyszert, illetve készen van az oltóanyag-technika, amellyel egy esetleges járvány esetén védővakcina előállítására képes Magyarország. Az oltóanyaggal végzett humánvizsgálatok eredményei egy hét múlva várhatók, s ha azok kedvezőek, elkezdhetik a gyártásukat is.

"Szó lehet arról, hogy állatorvosokat, baromfitelepen dolgozókat oltsunk a madárinfluenza ellen, de tömeges lakossági oltásokra semmi szükség, hiszen a lakosság általában nem veszélyeztetett" - hangsúlyozta Bujdosó László, az országos tiszti főorvos egy kereskedelmi rádiónak adott nyilatkozatában.

Szoros kontaktus

Közölte azt is, hogy a vírus "nem tud még emberről emberre terjedni, ehhez szoros baromfikontaktus kell, hogy egy ilyen fertőzés továbbmenjen". A védőoltásra elsősorban az állatokkal közvetlen érintkezésbe kerülőknek van szüksége.

Az országos tiszti főorvos szerint biztonsággal lehet Romániába utazni, de figyelmeztetett, hogy oda kell figyelni azokra, akik romániai tartózkodásuk után influenzás tünetekkel betegednek meg. A magyar Külügyminisztérium szerint viszont Románia keleti országrészének több megyéjében is beutazási tilalmat rendeltek el. Úgy tudjuk, a tilalom tizenegy Duna menti, nem erdélyi megyét érint.

Az európai uniós szabályok egyelőre nem teszik lehetővé a baromfik oltását, hanem a fertőzött állomány leölését rendelik el, hogy megakadályoznák a vírus továbbterjedését. A magyar tiszti főorvos szerint viszont "nem igazán eredményes ez a technika". Megjegyezte azt is, hogy a madarakban sokkal többfajta influenzavírus-fajta található, mint amennyi az emberre ártalmas lehet.

Akcióterv is van

A kormánynak megvan az akcióterve a madárinfluenza esetére - hangsúlyozta Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára hétfőn reggel egy televíziós műsorban. Az Index infromációi szerint csak november elején hozzák nyilvánosságra az akcióterv egyes részleteit.

Vojnik Mária nyilatkozatában higgadtságra intett mindenkit. Magyarország és Lengyelország - Ausztriához hasonlóan - importtilalmat rendelet el a Romániából származó húsra, élőállatra és tollra. Süth Miklós országos főállatorvos szombat reggel beszélt a lengyel főállatorvossal, aki kérte, Magyarország ne engedjen be az Európai Unió területére baromfiterméket Románia felől.