Mária
-6 °C
2 °C

Hordozórakéta robbant Brazíliában

2003.08.23. 12:00
Huszonegy technikus életét vesztette a brazil rakétaprogram harmadik súlyos kudarcánál. A VLS hordozórakéta 40 tonna üzemanyaggal volt feltöltve, előállítása 6,5 millió amerikai dollárba került.

Felrobbant egy hordozórakéta pénteken Brazíliában, az alcántarai űrközpontban, és ennek következtében 21 ember vesztette életét. A brazil rakétaprogramnak ez a harmadik súlyos kudarca. Luiz Inácio Lula sa Silva államfő szombaton értésre adta, hogy a kormány számára a sajnálatos szerencsétlenség ellenére megkülönböztetett célkitűzés marad az űrprogram folytatása.

#alt# A brazil fejlesztésű műholdhordozó rakétán a fellövés előtti utolsó ellenőrzéseket végezték, amikor eddig ismeretlen okok miatt helyi idő szerint délután fél kettőkor felrobbant a kilövő állványon indulásra készen álló űreszköz. José Vieigas Filho brazil védelmi miniszter közölte, hogy az első információk szerint 16 technikus vesztette életét. A rendőrség helyi szóvivője viszont 19 halottról és több mint húsz sebesültről számolt be.Hozzátette, hogy polgári személyek és katonák egyaránt vannak az áldozatok között, és a húsz sebesült állapota súlyos. Mintegy 800 ember dolgozott a robbanás pillanatában az űrközpontban a hordozórakéta indításának előkészítésén.

Dicstelen múlt
Brazília eddig két alkalommal próbált műholdat küldeni a világűrbe saját fejlesztésű, VLS típusú hordozórakétával, ám mindkét esetben kudarcot vallott. Az első VLS-rakétát 1997 decemberében bocsátották fel, ám a kilövés utáni 65. másodpercben hajtóműhiba miatt meg kellett semmisíteni a műholdat szállító hordozórakétát. Az 1999 decemberében fellőtt VLS-2-t ugyancsak műszaki problémák miatt a repülés negyedik percében kellett megsemmisíteni.
Brazília szakemberei több mint húsz éve dolgoznak saját fejlesztésű hordozórakéta létrehozásán. 1995 októberéig Brazíliát hivatalosan mellőzték a rakétatechnikát vásárolható országok körében. A mellőzés oka az atomfegyverek terjedésének megakadályozása, amire az 1964-85 közötti katonai diktatúra vezetőinek törekvései szolgáltattak okot. Brazília üzleti kapcsolatban áll kínai, amerikai, francia, orosz, ukrán és argentin cégekkel műholdjainak és egyéb űrtechnikájának fejlesztése végett.

Hírügynökségi jelentése szerint a most felrobbant VLS-3 felbocsátását hétfőre tervezték, a hordozórakéta a brazil űrügynökség két műholdját állította volna pályára. A műholdakat már felszerelték a hordozórakétára, így a robbanás következtében azok is megsemmisültek. A 19 méter hosszú, 50 tonna súlyú VLS hordozórakéta 40 tonna üzemanyaggal volt feltöltve, előállítása 6,5 millió amerikai dollárba került.

A brazil űrközpont az északkelet-brazíliai Maranhao államban fekvő Alcántarában található, nem messze San Luis várostól és 2350 kilométerre északra Sao Paulo várostól. A latin-amerikai ország abban reménykedik, hogy az űrközpont a kereskedelmi célú műholdak felbocsátásának egyik nagy nemzetközi helyszínévé válik, ugyanis Alcántara az Egyenlítő közelében fekszik, így a hordozórakétáknak kevesebb üzemanyagra van szükségük a kijelölt ballisztikus pálya eléréséig.