Mária
-7 °C
3 °C

Brit döntés a tinédzserterhesség visszaszorítására

2001.01.08. 22:11
A brit orvostársadalom és a szülők felháborodással fogadták az egészségügyi tárca döntését, miszerint a 16 év alatti lányok a jövőben az iskolákban dolgozó nővéreknél szabadon hozzájuthatnak az esemény utáni tablettához a nem kívánt terhesség ellen.
A tinédzserek körében növekvő számú terhesség miatt döntöttek úgy a brit illetékesek, hogy a 11-16 éves lányok számára ingyen hozzáférhetővé teszik a tablettát teljes titoktartás mellett, a szülők, sőt a háziorvosok értesítése nélkül. Európában a brit fiatalok körében a legnagyobb számú a tizenéves korú terhesek száma. Az illetékesek tavaly célul tűzték ki, hogy tíz év alatt a felére csökkentik a terhességek számát a szóban forgó korosztályban. Hat középiskolában ősz óta kísérleti jelleggel már kipróbálták a rendszert, 12 másikban most folyik a nővérek felkészítése.

Veszélybe kerülhet az egészség

Az orvosok azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az elképzelés megvalósításával a fiatal lányok egészségét kockáztatják, mivel a tabletta, amely megakadályozza a megtermékenyült petesejt beágyazódását a méhbe, hatszor nagyobb hormontartalmú, mint a hagyományos fogamzásgátló tabletták. Eddig az ilyen tablettákat csak orvos vagy családtervező klinika munkatársa írhatta fel, január elsejétől azonban a 16 éven felüliek a gyógyszertárakban vény nélkül megvásárolhatják az esemény utáni tablettát.

A Brit Orvostudományi Társaság hétfőn ugyan üdvözölte a tinédzserterhesség visszaszorítására irányuló szándékot, egyben viszont arra figyelmeztetett, hogy sem a szabadon történő árusítással, sem az ingyenes iskolai hozzáféréssel nem biztosítható a tabletta alkalmazásának ellenőrzése, és fennáll a veszélye a más gyógyszerekkel való összeférhetetlenségnek is. Szülői érdekvédelmi szervezetek határozottan elítélték a lépést, és helyette hatékonyabb felvilágosítási kampányt sürgettek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.