Száznégy sírt rongált meg a vihar Csányban

2008.04.08. 20:39
Az önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy segítsen heléyreállítani a csányi temetőben pusztító vihar romjait. A településen korábban tomboló forgószél öt perc alatt okozott 40 milliós kárt.
A felmérés szerint 104 sírt rongált meg és mintegy 40 millió forintnyi kárt okozott a Heves megyei Csány temetőjére lecsapó vihar - tájékoztatta kedden az MTI-t a község polgármestere. A szabályos tornádószerűen pusztító, tölcsér alakú forgószél 20 méteres sávban "hűtőszekrény nagyságú" betontömböket emelt fel és vágott földhöz hétfőn a faluszéli temetőben - közölte Morvai István. Mint elmondta: a vihar mindössze 5 perc alatt söpört végig a községen. A forgószelet jégeső, illetve hóvihar kísérte. A temetőn kívül viszont nem keletkeztek jelentősebb károk, csupán két-három házról sodort le néhány tetőcserepet a forgószél széle - idézte fel a történeteket a polgármester. Arról is szólt, hogy a kár értéke megegyezik a 2300 lakosú község szociális kiadásainak éves összegével. Ugyanakkor síremlékek károsodása esetén vis maior támogatást sem igényelhet a település. Ebben a helyzetben az önkormányzat nem tud anyagi segítséget nyújtani a megrongálódott síremlékek helyreállításához - mondta Morvai István.