Árpád
-2 °C
9 °C

Balesetek az új kecskeméti csúszdaparkban

2003.06.03. 13:55
Több, személyi sérüléssel járó baleset is történt a május elsején felavatott, a látogatók előtt két hete megnyitott kecskeméti csúszdaparkban. Az igazgató szerint csak akkor veszélyes hírhedt "Őrült folyó" csúszdájuk, ha egyszerre két olyan ember csúszik rajta, akik együttes tömege eléri a 220 kilogrammot. A kivitelező ígéretet tett az átalakításra.
Miután Kecskeméten már halálesetről szóló híresztelések is felröppentek, Kelemen Márk, a kecskeméti strandfürdő ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatót tartott a csúszdabalesetek ügyében. Kecskeméten, a Széktói Strandfürdőben két hete nyitották meg az élményfürdőt és a csúszdaparkot, hat pályával.

A komplexumban az "Őrült folyó" elnevezésű csúszdán már többen is megsérültek. A csúszdát ezért le is zárták, átalakítására a kivitelező várhatóan szerdán tesz majd javaslatot.

Párban csúszni veszélyes

Az ügyvezető két olyan, orvosi ellátást is igénylő vállsérülésről számolt be, amely az említet csúszdán következett be. A hírügynökség értesülései szerint vasárnap még egy lábsérülés is történt, ami miatt mentőket kellett hívni a csúszdaparkba.

Az "Őrült folyó" egyébként állítólag csak akkor balesetveszélyes, ha két olyan ember csúszik rajta, akiknek együttes tömege eléri a 220 kilogrammot. Ebben az esetben az utolsó kanyarban valóban bekövetkezhet a borulás, ami akár súlyos sérülést is okozhat.