Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Kettőre emelkedett a buszbaleset halottjainak a száma

2006.02.26. 17:00
Kettőre emelkedett a szombat esti budapesti buszbaleset halálos áldozatainak a száma, miután az egyik életveszélyes sérült a kórházban életét vesztette. Egy utast életveszélyes, kettőt súlyos sérülésekkel ápolnak, a sofőrt közúti veszélyeztetéssel vádolják.
Belehalt a szombat esti, Ferihegyi úti buszbaleset során elszenvedett sérüléseibe az egyik életveszélyes sérült. A másik életveszélyes sérült állapota egyelőre változatlan, két személyt súlyos sérülésekkel ápolnak. Az egyik életveszélyes sérült halálával kettőre nőtt a baleset áldozatainak a száma.

A városközpont felé haladó szerb-montenegrói rendszámú turistabusz szombaton este hét óra után öt perccel ütközött egy magasságkorlátozó oszlopnak, a szerkezet valósággal leborotválta az emeletes jármű tetejét.


Kattintható

Az MTI információja szerint a buszon összesen 44-en utaztak, a 41 utas mellett három sofőr. Sok sérült beszorult a járműbe, őket a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy további két súlyos, ám nem életveszélyes állapotú és mintegy 15 könnyebb sérültet mentettek ki. A szóvivő nem tud olyan sérültről, aki a jármű alsó szintjén utazott.

A mentők húsz kocsival szállítják el a szerencsétlenül jártakat a Baleseti, a Merényi, a János és az Árpád kórház ügyeleteire - fűzte hozzá Győrfi Pál.


Képek a helyszínről - kattintson!

A balesetet sértetlenül átvészelt szerb utasok az éjszakát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közeli bázisán töltik - közölte a szervezet szóvivője, Dobson Tibor. A SETRA-típusú busz az elején látható felirat szerint a Belgrád-Mannheim-Frankfurt-Dortmund útvonalon közlekedett.

Molnár Péter a baleset körülményeiről elmondta, hogy a busz a gyorsforgalmi út aluljáróját már elhagyva ütközött neki a városközpont felőli magasságkorlátozó szerkezetnek.

A baleset körülményeinek tisztázása megkezdődött; a sofőrt halálos közúti baleset okozásának gyanújával őrizetbe vették - mondta Unger Pál őrnagy, a BRFK ügyeletvezetője az MTI-nek.