Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A Télapó után Orbán Viktorral is találkoztunk

2003.12.19. 12:46
Riportereink megnézték, Orbán Viktor hogyan szövögeti Felcsúton a civiltársadalom szálait. Simán túlélték az élményt.
„Lehet, hogy Orbán Viktor nincs is. A kollektív tudat terméke. Médialétező. Már azt gyanúsnak kellett volna találnunk, hogy személyesen szóba áll velünk” – próbáltuk egy válságosnak tűnő pillanatban értelmezni a helyzetünket, ahogy ott bolyongunk a ködben egy teljesen elhagyatott sportpályán Felcsút határában.

Tekintse meg képeinket!
De szerencsénkre nem kerültünk természetfeletti körülmények közé, és megtaláltuk a másik csarnokot.

„A katolikus templomnál jobbra fordulnak, és már ott is vannak” – világosít fel bennünket egy nénike a falucska főutcáján.

És úgy is lett.

Orbán Viktor igenis létezik, állapíthattuk meg. Sőt! Míg Medgyessy Péter láthatóan belerokkant a jóléti rendszerváltásba, addig a volt miniszterelnök – karikás szemekkel, kialvatlanul ugyan, de – derűsen itt szövögeti a civiltársadalom szálait a környékbeli utánpótláscsapatok Mikulás-kupáján.

Gyorsan kiderült, hogy ráértünk volna még idetalálni, csak egy óra múlva tud időt szakítani ránk a felcsúti utánpótlás-nevelés fő felelőse.

A közeli Kék Elefántban próbálunk ráhangolódni témánkra. Bemelegítésül játszunk két csocsómeccset, majd kísérleteket folytatunk mézespálinkával és sörrel, amelyről Robert Burns is olyan nagy szeretettel írt.

Exminiszterelnök emberközelből

Orbán Viktor a csarnok padlásszobájában ültet le bennünket, az asztal roskadozik a felcsúti asszonyok által készített sütemények alatt.

„Most már ne egyetek több süteményt, mert még van meccsetek hátra, és fájni fog a gyomrotok” – tanácsolja Orbán kitartóan a gyerekeknek, akik a 4-1-re végződött Felcsút–Szár mérkőzés után rohamot intéztek a szoba ellen.

Miután így hozzászoktuk, hogy emberközelből, színről színre szemléljük a volt miniszerelnököt, Zutyu, aki egyébként tényfeltárásban szokott jeleskedni, belevágott egyik nehezen értelmezhető sportújságírói kalandjába: elbeszélgetett Orbán Viktorral az utánpótlás-nevelés kérdéseiről. (De hát a riporter arról tud kérdezni, amiről alanya hajlandó vele beszélni. Bizony, így megy ez.)

„Ezen a szinten az edzőknek kell érteniük a focihoz, nekem csak a gyerekekhez kell valamit értenem. Az a szerepem az utánpótlásnevelésben, hogy segítsem, hogy legyen” – próbál bennünket szerénységével bűvkörébe vonni Orbán Viktor

És a kisközösségi élet bukolikáját is beveti: „Félévente, évente kell pénzt gyűjteni. Ez, mondjuk, szerencsés falu, mert sok vállalkozó van, és közülük sokan sikeresek is. De mindenki ad valamit. Van, aki szerelést vesz, van, aki kifizeti a busz árát. Ha kell, kimegyünk a szülőkkel, és rendbe rakjuk a pályát. Nem lehetne össznépi összefogás nélkül ezt az egészet csinálni. Nekem nem kell csodát tennem, csak a sok különböző helyeken meglévő jóakaratot össze kell hoznom egy helyre. Amíg ez a sportcsarnok nem volt, addig nem volt ebben a faluban semmi. Ezek a közösségi terek csodát tesznek. Most hét kispályás labdarúgócsapatunk van. Alakult egy női kézilabdacsapat, de van női kispályás focicsapatunk is. Ide járnak a faluból az asszonyok minden héten kétszer-háromszor tornázni. Itt tartjuk a szüreti bált, a díszpolgárrá fogadást, ez a kultúrház is egyben.”

Ki a falubeli gyerekek példaképe?

A csarnok egyébként nem a Széchenyi-tervből épült. Korábbi. „Egy félbemaradt építkezés volt. Mivel a faluban sok a kisgazda – nem pártalapon értve persze –, két lehetőség volt: magtár vagy sportcsarnok lesz. Hajszálnyival, de a mi érveink voltak erősebbek” – meséli a volt miniszterelnök.

Várakozásainkkal ellentétben nem ő a falubeli gyerekek példaképe: „A falu elsőszámú büszkesége Móri Tomi, aki az Újpestben játszott. Ő az idol.”

Tiszteletbeli sportriporterünk természetesen megkérdezte, mit szól az új szövetségi kapitányhoz.

„Lothar Matthäus kinevezése csak jól jöhet a magyar futballnak, mivel némi nemzetközi figyelmet irányíthat rá. De a szövetségi kapitányon múlik a legkevésbé a magyar csapat sikere. A válogatott edzője valójában alig edz a játékosokkal, ő válogat. Ha nincs miből válogatnia, ő sem lesz képes csodákra.”

A Bozsik-program részleteivel nem fárasztanánk még a legelszántabb sportújságolvasót sem. „Lehet vitatkozni, de a Bozsik programmal az irányokat mi eltaláltuk – foglalja össze véleményét Orbán. – Ezt egyben kellett volna tartani. Most teljes a zűrzavar. De beszéltem vállalkozókkal, és eldöntöttük, akár lesz Bozsik-program, akár nem, mi folytatjuk. Az önkormányzat kicsit most le van nálunk gatyásodva, az egyesületeknek megítélt támogatásokat másfél éve nem tudják kifizetni. Olyan a mi költségvetésünk is, mint az országé. Vannak benne számok, csak nincs közük a valósághoz.”

Végre visszatalálunk a politikához

Riporterünk, aki életében egyszer volt focimeccsen, ahol szerinte semmi érdekes nem történt, persze azonnal kihasználja az alkalmat, és megpróbál ismerősebb területre evezni. „Érezhető a kormányváltás? Az előző kormányról azt mondták, hogy a saját pártjához tartozó önkormányzatoknak kedvez.”

Klikk a képre
„Szerintem ebben csak nagyon kevés igazság van. Nyilván minden kormány igyekszik elfogulatlan lenni, de nem nagyon tud. Némi elfogultság biztos van. De azok, amiket lehetett hallani, nem felelnek meg a valóságnak. Nem is tudjuk megmondani, hogy ki micsoda. Itt ilyesmiről nem is esik szó” – kezdi válaszát Orbán Viktor, és megvilágítja számunkra a vidéki polgárok politikai preferenciáinak formálódási mechanizmusát.

„Általában persze jobboldali szavazók vannak errefelé is, mert vidéken ez többnyire így van. De ez nem a pártok, hanem az emberek érzésvilága miatt van így. Vidéken az természetes, hogy nem magamra húzom az ajtót, és vége az életnek, hanem kinyitom, kimegyek, kertem van, dolgozok, beszélek a szomszéddal, megbeszéljük a gyerek problémáit, elhozzuk őket együtt edzésre. Tehát, ahol jobban együtt vannak a közösségek, mint például egy faluban, ott olyan értékek fontosak, mint munka, család, nemzet. Ezek létező dolgok, amelyeket az emberek magukénak éreznek, és ezek alapján hajlamosak jobbra szavazni.”

„Akkor errefelé nincsenek árkok?” – jut riporterünk eszébe a nemzeti közép programja.

„Szerintem árokra annak van szüksége, aki be akarja temetni. Régi megfigyelésem, hogy aki nem akarja betemetni, annak nincs árok, mert közlekedik a földjén, és kiderül, hogy az élet működik” – árulja el filozofikus hangulatban Orbán Viktor, és magyarázatul szembeállítja a gazdag és bölcs életet az intellektus sivatagával.

„Ez egy városi tévképzet, ahol értelmiségiek vannak, és sokat írnak; ami helyes, mert az értelmiség szokott a dolgok mélyére menni, és a végső konzekvenciáig vinni egy gondolatot. Az életnek nem ez a természete. Az nem így néz ki, napi munkákból áll, meg emberi kapcsolatokból. Ha az értelmiségi végigviszi, hogy akkor mi is következik pontosan abból, amit maga mondott, akkor talál különbséget. De az emberek nem viszik végig, hanem egyszerűen élik az életet.”

Búcsúzóul Orbán Viktor ajánl nekünk egy rendes jobboldali éttermet a közelben. Kipróbáltuk, semmi bajunk nem lett. Sőt, az étteremnek sem.