Ambrus
-7 °C
3 °C

Hármas halál Gyulán

2003.10.25. 09:26
Két halálos baleset is történt szombat hajnalban: Gyulán három, Nyírpazonynál egy ember vesztette életét.
Hárman meghaltak, egy személy súlyos sérülést szenvedett Gyulán egy autóbalesetben szombaton hajnalban - tájékoztatta az MTI-t a Békés megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. Elmondta: egy személygépkocsi vezetője a fürdővárosban a Kétegyházi és a Csabai út kereszteződésében eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát a gépjármű felett, és az úttest jobb oldalán egy villanyoszlopnak csapódott.

A gépjármű huszonéves utasai közül hárman a helyszínen életüket vesztették, míg az egyik utast súlyos sérülésekkel szállították a helyi kórházba. A baleset körülményeit a Békés megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vizsgálják.

Egy ember meghalt a 4-es számú főúton, amikor két személyautó ütközött Nyírpazonynál szombaton hajnalban - tájékoztatta a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t. A balesetben az egyik gépkocsi vezetője, egy 23 éves kéki fiatalember vesztette életét - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az eddigi adatok szerint a fiatalember figyelmetlenül, a megengedettnél gyorsabban hajtott Nyíregyháza és Nyírpazony között, és nekiütközött egy előtte haladó járműnek. Az utolsó pillanatban megpróbálta elkerülni a balesetet, de az nem sikerült, sőt az ütközést követően, a félrerántott kormány miatt autója egy fának sodródva állt meg. A gépkocsiban az elhunyt fiatalemberen kívül négyen ültek. Az egyik utast súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a többiek könnyebben sérültek. A vétlen autóban senki sem sérült meg - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.