Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Megrontással vádolja feljelentője a dévaványai rendőrt

2007.06.01. 17:49
Kapcsolódó cikkek (1)
Egy 13 éves lány állítólagos megrontása miatt jelentettek fel egy dévaványai rendőrt. Az ügyet a rendőrség az ügyészségnek adta át az MTI szerint, az Index viszont úgy tudja, hogy nem a rendőrséghez érkezett a feljelentés.

Megrontás miatt folytat nyomozást egy dévaványai rendőr ellen a Gyulai Nyomozó Ügyészség - közölte az MTI-vel a főügyészség sajtószóvivője. Zemplényi László elmondta: egy polgári személy tett feljelentést a dévaványai rendőr ellen, aki egy 13 éves ecsegfalvi kislányt a bejelentő szerint megrontott.

A rendőrség áttette az ügyet a hatáskör szerinti nyomozó ügyészségnek, akik megkezdték a bizonyítékok begyűjtését. A bizonyítékok és a pszichológiai szakvélemények beszerzését követően dönt az ügyészség arról, hogy meggyanúsítja-e a rendőrt a megrontás bűntettével.

Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az Indexnek azt mondta, hogy a feljelentés nem a rendőrséghez érkezett. Szombati elmondta, ha gyanúsítottá válna a rendőr, akkor a szükséges intézkedéseket megteszik, ez jelenthet felfüggesztést vagy a szolgálati viszony megszüntetését.

A rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy az ügyészségi vizsgálat részleteiről nincs információjuk.