A Hudsonba esett New Yorkban egy Airbus A320-as

2009. január 15., csütörtök 21:57

A csodával határos módon az összes utas túlélte a csütörtöki New York-i légi balesetet, amikor egy Airbus A320-as a Hudson folyó jeges vizébe zuhant. A gép valószínűleg madarakkal ütközött, emiatt leálltak a motorjai. Az FBI kizárja, hogy terrorakció történt. A US Airways részvényei három százalékot estek, pedig a becsapódás előtt hét százalékos pluszban voltak.

A Hudson folyóba esett New Yorkban a US Airways 1549-es járata, jelentette a CNN. Az Airbus A320-as fedélzetén 155 ember, köztük a két pilóta és a három utaskísérő tartózkodott. A gép a La Guardia repülőtérről szállt fel és az észak-karolinai Charlotte-ba tartott. A gép a felszállás után percekkel valószínűleg madárral vagy egy madárrajjal ütközött, és a gép mindkét hajtóműve felmondta a szolgálatot. "... hangos robbanás hallatszott néhány perccel a felszállás után, és a gép kissé megrázkódott" - mondta az egyik utas, Alberto Pinero. Szerinte az utastérben füstszagot lehetett érezni, és ekkor kezdett visszafordulni a gép, amiből arra lehetett következtetni, hogy valami baj van.

K EPA20090115142

A repülésirányító hatóságok közlése szerint a pilóta kevesebb mint egy perccel a felszállás után "kettős madárütközést" jelentett. A gép 975 méteres magasságból fordult vissza, majd a pilóta vészleszállást hajtott végre a Hudson-folyón. A pilóta arra kérte az irányítótornyot, hogy visszatérhessen a LaGuardia reptérre. Erre meg is akarták adni az engedélyt, de a pilóta közölte, hogy inkább mégis a közelebbi, Teterboro reptérre irányítaná a gépet. Ez volt az utolsó kapcsolatfelvétele az irányítókkal.

Pinero szerint a pilóta annyit közölt az utasokkal, hogy "készüljenek fel a becsapódásra". "Ekkor tudtuk, hogy zuhanunk, ráadásul vízre" - mondta. Az utasok szerint a becsapódás olyan volt, mint egy autókarambol. Egy szemtanú, aki egy épület 25-ik emeletéről nézte végig a landolást, azt mondta, hogy a gép nagyon lassan érintette a víz felszínét.

A US Airways 1549-es járata Manhattantől nyugatra, a 48. utca magasságában esett a New Yorkot New Jersey-től elválasztó Hudson-folyó vizébe. A levegő hőmérséklete mínusz 6, a vízé plusz 6 Celsius fokos volt. A repülőgép a folyó jeges vizén lebegett, majd lassú süllyedésbe kezdett. A repülőgépet nem sokkal a baleset után a környéken tartozkodó hajók vették körül, és az utasokat - akik egy része a gép szárnyaira kimászva, állva várta, hogy partra vigyék - kimentették. Ha ez nem sikerült volna, a vízbe kerülő utasokat perceken belül kihűlés fenyegette volna.

A légiközlekedési szövetség szóvivője megerősítette, hogy mindenki kimenekült a gépből. A gépet sikerült Manhattan partjához vontatni, egy kikötői bakhoz rögzítették, a pilótafülke és egyik szárnya emelkedik ki a vízből. Egyelőre nem dőlt el, hogyan emelik ki a folyóból.

Először a nők és a gyerekek

A CNN-nek nyilatkozó túlélők szerint nagy pánik volt a gépen. A pilóta figyelmeztette az utasokat, hogy mindenki maradjon a helyén. Amikor kinyitották az ajtókat, először a nők és a gyerekek ugrottak ki.

000T TRWas2118749

Az utasok szerint a személyzet rendkívül nyugodtan viselkedett és mindenkinek segített kijutni a gépből. A balesetet a partról figyelők szerint is rendkívül szervezetten folyt a mentés. A CNN bemutatott egy olyan AP-fotót, melyen látni, hogy néhány utas a repülőgép szárnyára mászott fel, ott várta meg a mentőhajókat.

Majdnem biztos, hogy madarak miatt történt a baleset – mondta a repülésbiztonsági bizottság elnöke. Ezt jelentették a pilóták és ez megmagyarázza, hogy miért állt le hirtelen mindkét hajtómű. Egy madárral való ütközést még megúszhat egy ekkora gép, de három-négy madárét már nem.

John Ostrom szakértő, aki a repülőterek szövetségének madárbalesetekkel foglalkozó bizottságának elnöke, azt mondta, hogy több olyan nagy testű madár van, mely elő tud idézni ilyen balesetet.

Hős pilóta

Michael Bloomberg New York-i polgármester szerint a pilóta "mesterien" tette vízre a gépet, s nem hagyta el a fedélzetet, amíg nem bizonyosodott be arról, hogy egy utas sem maradt a fedélzeten. Kétszer is visszament a gépre, miután már mindenkit kimenekítettek. Peter Goelz, az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NTSB) volt vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy ami történt, az a "repüléstörténet bámulatos hőstette volt".

A máris "hőssé" kikiáltott pilótáról kiderült, hogy Chesley Sullenbergernek hívják, negyvenéves repülési tapasztalattal rendelkezik, és korábban az amerikai légierőnél szolgált vadászpilótaként.

Az amerikai hírcsatornák "hudsoni csodaként" emlegetik a balesetet. Mindenesetre repülési szakértők is azt mondják, hogy kivételes eset az, amikor sikerül vízen landolnia egy utasszállító gépnek, anélkül, hogy kettétörne. "A vízre való landolás általában nagyobb rombolással jár, mint a szárazföldi landolás. Bámulatba ejtő, hogy egy sugárhajtású Airbus képes volt leszállni egy folyón anélkül, hogy darabokra tört volna" - mondta Max Vermij légi balesetekkel foglalkozó kanadai nyomozó. Szerinte a gép óránkénti mintegy 250 kilométeres sebességgel ért vizet, és ilyenkor a becsapódáskor általában letörnek a szárnyak és a hajtóművek, víz került a gép belsejébe, s ez szétszakítja a gép törzsét.

A vizsgálat csak most kezdődik, hogy megtudják, mi történt pontosan – mondta Bloomberg. A polgármester folyamatosan egyeztetett Charlotte polgármesterével, aki megköszönte a szakszerű mentést és hogy gondoskodnak a repülő utasairól.

A túlélők beszámolóiból tudjuk, hogy amikor a vészkijárat felé rohantak, nem is gondoltak arra, hogy összeszedjék a csomagjaikat. Volt olyan utas is, aki egy pólóban ugrott a jeges vízbe. A víz hőmérséklete nem sokkal fagypont felett volt, egy CNN-nek nyilatkozó szakértő szerint ilyen hideg vízben csak néhány percig tudnak életben maradni az emberek.

Az International Herald Tribune szerint a mentőosztag, ahogy odaért kinyitotta a repülőgép ajtaját, az utasok onnan ugrottak a vízbe.

A New York és New Jersey közötti közlekedést biztosító New York Waterway hajói értek a helyszínre elsőként. A társaságtól az ügyeletben lévő Zaheer Aziz azonnal odairányított négy-öt kompot, amint látta, hogy a repülő a vízbe csapódik. Ezek a hajók szedték fel a legtöbb embert és szállították a partra. A kompokat a baleset után leállították, jelenleg nincs kompjárat a folyó két partja között – olvasható a társaság honlapján.

Az amerikai partiőrség arról számolt be, hogy a helyszínre érkező hajókról mentőmellényeket dobtak a vízbe a már kimenekült utasoknak. A fedélzeten egy csecsemő is volt, ő is jól van, nem sérült meg. Két embert vittek kórházba könnyű sérülésekkel, ezen felül még ketten mentek önként kórházba. A kórházak el tudták látni az utasokat.

Nem terror

"Arra gondoltam, miért repül ilyen alacsonyan? Aztán becsapódott a vízbe" – mondta a Barbara Sambriski, az Associated Presstől, aki a partról a szemtanúja volt az eseményeknek.

Az ABC News riportere, aki a lakásából nézte végig az esetet azt mondta, hogy a gép erősen csapódott a vízbe, de úgy tűnt neki, hogy a pilóta ura maradt a gépnek. "A repülő beleszállt a vízbe, nem pattant vissza, nagyon gyorsan megállt" – nyilatkozta.

David Paterson, New York állam kormányzója csodának nevezte, hogy mindenki túlélte a balesetet. A túlélők megköszönték a New York-i egységeknek, hogy ennyire gyorsan és szakszerűen reagáltak a vészehelyzetre.

Képek a flickr.com-ról

A hatóságok szerint a balesetnek nincs köze a terrorizmushoz – mondta Laura Keehner, a belügyminisztérium szóvivője. Azt még hozzátette, hogy "közelről figyelik" az eseményeket.

New Yorkban 2001. november 11-én volt az utolsó repülőbaleset. Akkor az American Airlines repülőgépe zuhant le Queensben, 260 ember halt meg, csak öten élték túl a balesetet. A gép a John F. Kennedy repülőtérről szállt fel és a Dominikai köztársaságba tartott.

Legutóbb tavaly novemberben zuhant le egy Airbus 320-as. Akkor a Földközi tengerbe zuhant a repülő hét emberrel a fedélzetén.

A US Airways részvényei közvetlenül a becsapódás után három százalékot estek – írja a Reuters. A baleset előtt még hét százalékos pluszban voltak a társaság papírjai.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!