Az üléshuzat tűzálló volt a kiégett HÉV-kocsiban

2006.01.19. 13:03
Nem akadályozta meg a vasárnap este kigyulladt HÉV-kocsi kiégését az, hogy tűzálló anyaggal impregnált üléshuzatra cserélték felújításakor az eredeti műbőrt. A VEKE azt állítja, hogy a BKV is felelős a történtekért mivel nem ez az első HÉV-kocsi ami kiégett. A BKV szerint műszaki ok miatt valóban volt már egy tűzeset.

Nem zárult még le a vizsgálat a vasárnap este kiégett HÉV-kocsi ügyében, a BKV-nál is szakértők keresik a tűz okát, tudta meg az Index szerdán a cég sajtóosztályától. Mint ismeretes a gödöllői HÉV egyik kocsijában ismeretlen körülmények között tűz ütött ki vasárnap késő este, a tűzoltók az oltás befejezése után egy elszenesedett holttestet találtak a kocsi maradványai között. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tűzvizsgálati jelentésből tudja majd kideríteni, mi okozta az egy halálos áldozattal járó tüzet.

Az Indexnek korábban úgy nyilatkozott a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület) alelnöke, hogy a szerelvények tűzvédelmi szempontból teljesen rossz konstrukciók, és mivel nem ez az első HÉV-kocsi ami kiégett, ezért a BKV is felelős a történtekért.


Az eloltott HÉV (Fotó: Benke Donát, langlovagok.hu)

A 2006. január 15-ei HÉV tűzesetben érintett szerelvény MX/A típusú, az egykori Német Demokratikus Köztársaságban gyártott jármű. Ebből a típusból összesen százötven fut a különböző HÉV-vonalakon, a kocsik átlagéletkora 27 év, válaszolt a fentiekkel kapcsolatban a BKV sajtóosztálya az Index megkeresésére. A kilencvenes években kétszer volt gyújtogatás miatt járműtűz, mindkétszer telephelyen álló szerelvényeket gyújtottak fel. Három éve műszaki hiba miatt gyulladt ki egy HÉV kocsi Dunaharasztinál.

Felügyeleti jóváhagyás

Mindegyik kocsi átesett már felújításon, illetve átépítésen. A járművek belső átalakítása, felújítása a mindenkor érvényes, vonatkozó jogszabályok szerint felügyeleti jóváhagyással történt. Így például a kilencvenes években a korábbi műbőr üléshuzatokat lángálló anyaggal átitatott huzatokra cserélték, a ma futó járművekben azóta is ezek vannak.

A tulajdonában lévő HÉV járműveket futásteljesítménytől függő átvizsgálásnak szokta alávetni a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság. Ellenőrző vizsgálatot napi és 8-14 napi gyakorisággal tartanak, ezen felül körülbelül másfél havonta részletes felülvizsgálatra is sor kerül. A járművek teljes körű átvizsgálása futásteljesítménytől függően 3-4 évente történik. Azt a járművek üzembe helyezésekor vizsgálják meg, hogy a hatóságilag előírt értékeknek megfelelnek-e a kocsik.

A több hónapot is igénybe vevő vizsgálat során egyben javítás és felújítás is történhet a kocsi állapota szerint, ez szerelvényenként 20-50 millió Ft-os költséget jelenthet.