Mária
-6 °C
2 °C

Elfogták a kisvárdai fegyveres rablás elkövetőjét

MTI
2003.01.10. 09:34
Néhány órán belül elfogták Kisvárda mellett azt a férfit, aki fegyverrel elrabolta csütörtök este az egyik kisvárdai pizzéria bevételének egy részét - mondta el a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A kereskedelmi egységbe pisztollyal a kezében, szemére sapkát húzva, arca elé sálat kötve ment be egy fiatalember és a két alkalmazottól pénzt követelt - mondta el Fülöp Gergely szóvivő. A dolgozók nemet mondtak, erre az elkövető kimarkolt a pénztárgépből mintegy 30 ezer forintot és elvette az alkalmazottak mobiltelefonjait. Időközben az esetnek szemtanúja lett két férfi, akik üldözőbe vették a rablót, s utolérve igyekeztek elfogni. A dulakodás közben a pisztoly elsült, de személyi sérülés nem történt. Az egyik segítőnek sikerült visszaszereznie a pizzériából elvitt értékeket, a férfi azonban elmenekült. A riasztott rendőrök az adatgyűjtés alapján a gyanúsítottat, egy 20 éves fiatalembert a Kisvárdával szomszédos Döge községben lévő lakásán vették őrizetbe. A fegyverről kiderült, hogy Flóbert típusú pisztoly, pénteken szakértő kezdte meg vizsgálatát, alkalmas-e emberélet kioltására.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.