Árpád
-1 °C
9 °C

Tűz a pénzügyőrség egyik budapesti telephelyén

MTI
2003.02.09. 15:55
Tűz ütött ki vasárnap a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsokságának egyik telephelyén, a Jászberényi úton; egy férfit égési sérülésekkel kórházba szállítottak. Az MTI helyszínen lévő munkatársa elmondta, hogy a főváros X. kerületében lévő épület irodájában keletkezett a tűz. Az MTI úgy tudja, hogy a férfit súlyos égési sérülésekkel szállították a kórházba. A mentők ügyeletese annyit tudott közölni, hogy a megégett embert az István Kórházba vitték. A vám- és pénzügyőrség központi ügyeletén egyelőre nem tudtak felvilágosítással szolgálni.

Egyelőre nem ismert, milye körülmények között keletkezett a tűz. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője megerősítve az MTI információját elmondta: a károkat és a tűz keletkezésének körülményeit még vizsgálják. Így egyelőre nem lehet sem kijelenteni, sem kizárni, hogy a tűz szándékos gyújtogatás miatt keletkezett volna - mondta a szóvivő. Közlése szerint egyelőre a kár értéke sem ismert, a felmérést ugyanis jelenleg végzik. A szóvivő azt is megerősítette, hogy egy vámost égési sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!