Védett madarakkal kereskedtek

2003.02.13. 18:57
Védett madarakkal üzletelt jogellenesen két férfi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírszőlősön - tudta meg a HavariaPress. A két férfi egyike a gyanú szerint a nyílt utcán, ketrecből árusított több tucatnyi védett madarat a szabolcsi településen. A másik gyanúsított ellen védett madarak megvásárlása miatt indult az eljárás, ugyanis a védett madarak engedély nélküli tartása is büntethető.

A rendőrök többek között 23 zöldikét, 2 fenyőpintyet és 1 réti sármányt foglaltak le a két embernél. Az elkobzott madarak együttes eszmei értéke mintegy 280 ezer forint. A hírügynökség úgy tudja, hogy a védett madarakat már szabadon engedték. A szabolcsi rendőrök a Hortobágyi Nemzeti Park feljelentése nyomán, természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást a nyíregyházi és a kótaji férfival szemben.