Elítélték a verekedő biztonsági őröket

2003.02.27. 13:54
Nyolc-, hét-, illetve öt évi börtönbüntetésre ítéltek Kecskeméten három verekedő biztonsági őrt. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerint a három elkövető tavaly februárban késekkel és teleszkópos fém rudakkal támadott rá az egyik kecskeméti lakótelepen egy férfira. Úgy tudni, a megtámadott ember szegedi utcai harcos volt, akivel az őrök korábban szóváltásba keveredtek az egyik helyi diszkóban. A puszta kézzel védekező szegedi férfi a verekedés során súlyos sérüléseket szerzett. A megyei bíróság most emberölés bűntettének kísérlete miatt találta bűnösnek a három őrt. A vádlottak ártatlanságukat hangoztatva fellebbeztek. Az ügyész súlyosbítást kért a továbbra is előzetes letartóztatásban lévő férfiakra. Az ítélet így nem jogerős.