Súlyos baleset az M5-ösön

MTI
2003.04.16. 09:20
Két ember meghalt, egy súlyosan, kettő pedig könnyebben megsérült az M5-ös autópálya Kecskemét felé eső szakaszán szerdán hajnalban. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Kecskemétről Budapest felé haladó személyautó vezetője az eddigi vizsgálatok szerint későn észlelte, hogy egy nyerges vontatót utolért, és az ütközést elkerülendő áttért a belső forgalmi sávba. Közölte: az autó az irányváltás után megcsúszott, majd árokba borult, vezetője és a mellette lévő utas kirepült a kocsiból és mindketten meghaltak. A hátul ülők közül ketten könnyebben sérültek meg, egy fiatalembert pedig súlyos sérüléssel szállítottak a mentők a kecskeméti honvéd kórházba. A baleset körülményeinek vizsgálata folytatódik.