Ambrus
-7 °C
3 °C

Félmillió baromfit irtottak ki Belgiumban

MTI
2003.04.22. 14:05
Belgium északi határvidékén húsvét hétfőig már 400, más jelentések szerint 500 ezer baromfit gázosítottak el a múlt héten kitört baromfivész továbbterjedésének megállítására. A flandriai baromfitenyésztők tíz millió eurós kárról beszélnek, ami szerintük alapjaiban rázhatja meg az egész ágazatot, és sürgős segítséget kértek a szövetségi kormánytól. A belga állategészségügyi hatóságok a nemzetközi járványügyi iroda előírásai szerint jártak el, amely a baromfivész, mint gyorsan terjedő betegség megállítására kizárólag a kiirtást tartja hatékonynak. A betegségtől sújtott három szomszédos falu - Hamont, Kinrooi és Meeuwen - három kilométeres körzetében mintegy húsz baromfitelepen gyűjtötték össze és irtották ki az egész állományt.

Jef Tavernier közegészségügyi miniszter elmondta, hogy baromfivész volt már korábban is az országban, de manapság bonyolultabb ellene a küzdelem és több áldozattal is jár, mert a baromfitenyésztők között sokkal szorosabbak kapcsolatok, mint régen, így gyorsabb a járvány terjedése is. Az egyik telep csak tojókra és tojástermelésre szakosodik, a másik a keltetésre és a naposcsibékre, a harmadik a vágóállatok nevelésére, s állandó az érintkezés egymás között. Mivel a járvány továbbterjedését a gyors beavatkozással egyelőre sikerült megállítani, a minisztérium hétfőtől enyhített valamit a tilalmi előírásokon. A fogyasztásra szánt tojás és a kiirtásra ítélt baromfi szállítása szigorú állatorvosi felügyelet mellett újra indulhatott. A válság ezzel még nem múlt el, de van remény arra, hogy Limburg megye határain nem terjed túl.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!