Árpád
-2 °C
9 °C

Kendernap: Salgó elismerte a rendőrség felelősségét?

Népszabadság
2003.05.12. 07:04
A Népszabadság értesülései szerint Salgó László országos rendőrfőkapitány igen kritikusan fogalmazott a május 4-én félbeszakadt kendernap rendőri biztosításáról. Úgy tudjuk, a belügyminiszternek pénteken elküldött, de egyelőre a nyilvánosság számára nem megismerhető jelentésében a főkapitány a rendezvény rendőri előkészületeit hiányosnak nevezte, és véleménye szerint ez vezetett oda, hogy nem tudtak megfelelően intézkedni a kialakult helyzetben. Rendőrségi források szerint a hatóságok több súlyos hibát is vétett kis létszámban jelentek meg a téren, és a két tábort elválasztó kordon is könnyedén átjárható volt. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója korábban úgy nyilatkozott: ha felmerül a mulasztás gyanúja, vizsgálatot rendelnek el, amelynek személyi konzekvenciái is lehetnek. Értesülések szerint a budapesti rendőrfőkapitánynak és közbiztonsági helyettesének felelősségre vonása jöhet szóba.